Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közelgő augusztus 31-i határidő miatt az online pénztárgépeket gyártó vállalkozások kedvező állami hitelhez juthatnak, ugyanis 200-250 ezer pénztárgép cseréjére van szükség – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A NAV honlapján közzéteszi azokat az ajánlott pénztárgépgyártókat, amelyek biztos háttérrel és lefedettséggel rendelkeznek, augusztus 31-e után pedig ellenőrizni fogja a pénztárgépcsere megtörténtét.
Ha a kereskedő igazolni tudja,hogy érvényesen megrendelte az új pénztárgépet és a gyártó visszaigazolta a szállítást, akkor az adóhatóság nem fogja szankcionálni a késedelmet.
A NAV soron kívül fogja teljesíteni a pénztárgépcseréhez járó 50 ezer forintos támogatási igényeket – erre kérte az adóhatóságot a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály, miután a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetőivel tárgyalt, elmondta: a piaci igények minél gyorsabb kielégítése érdekében a fejlesztési bankon keresztül kedvezményes állami hitelt biztosítanának az engedéllyel rendelkező pénztárgépek gyártáshoz.
Azoktól, akik élnek ezzel a lehetőséggel, azt várják, hogy a lehető legkedvezőbb áron jelenjen meg a piacon a pénztárgép.
Parragh László, az MKIK elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: a pénztárgépek cseréje nagy lépés lesz az adózás történetében, mert hatékony adózási modell jön létre.
A vállalkozók érdeke, hogy az átállás minél zökkenőmentesebben, a lehető legkisebb áron valósuljon meg, és a csalásokat megakadályozzák.
Tudjon meg mindent az átállásról 2013. augusztus 22-i előadásunkon! |
A kamara a zökkenőmentesség érdekében vállalta, hogy információt juttat el az érintettekhez a területi kamarai hálózaton és az internetes rendszerén keresztül. A költségek tekintetében pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy szabad verseny, szabad piac alakuljon ki, és ezáltal az árak csökkenjenek. A kamara ajánlást tesz a termék mellé, ez azt jelenti, hogy a honlapján bárki elérheti az ellenőrzött információ alapján közzétett ajánlott vállalkozások listáját.
(forrás: Kormány.hu-MTI)
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!