APEH: 14 700 járulékellenőrzés, 2,8 milliárd járulékkülönbözet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a járulékfizetési és egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség ellenőrzésére 2007-re előirányzott 60 ezer vizsgálatból 14 700-at fejezett be az első negyedév végéig – jelentette be Hajdú Miklósné, az APEH főosztályvezetője a szervezet keddi sajtótájékoztatóján az MTI-Eco tudósításában.

A vizsgálatok során mintegy 2,8 milliárd forint, a tavalyi első negyedévinél 46 százalékkal több nettó járulékkülönbözetet állapítottak meg a revizorok, az eredményekben a főosztályvezető szerint tükröződik, hogy az adóhatóság kiemelten kezeli ezt a területet.

Azoknál a foglalkoztatóknál, egyéni és társas vállalkozóknál, akik a minimum járulékalapnál (2006-ban 125 ezer, 2007-ben 131 000 forint) alacsonyabb tényleges járulékalapot jelentettek be, ellenőrzik a bejelentés valóságtartalmát, különös tekintettel a vállalkozásból származó jövedelemre.

A minimum járulékalap szerinti fizetésre 1,614 millió magánszemély volna kötelezett, ha nem tettek volna bejelentést attól eltérő járulékalapról. E körben eddig 340 vizsgálat zárult le, amelyeknek egynegyede átlagosan 1 millió forintos megállapítással járt. A főosztályvezető szerint sokan valóban a minimálbér alatt vagy környékén keresnek. A járulékalap ellenőrzése nehéz, mert a munkáltató valamint a munkavállaló érdekei gyakran megegyeznek, s a zsebbe fizetést nehéz bizonyítani.

Kiemelt figyelmet fordít az adóhatóság azokra a vállalkozókra is, akik több évig a minimálbér alapján fizettek járulékot. A főosztályvezető egy fodrászatot hozott fel példának, amely 2001. és 2005. között mindig a minimálbér után fizetett járulékot. A revizorok úgy látták, évi 240-360 ezer forintból nem lehet megélni, főleg nem lehet 3 millió forint tőkebetétet elhelyezni a vállalkozásban, éves szinten 170 ezret költeni életbiztosításra, s a régi autót újra cserélni. Az ismertetett esetben az adóhatóság 4 millió forint többletjövedelmet állapított meg annak adó- és járulékvonzataival.

A minimum járulékalapot figyelmen kívül hagyó és több éve minimálbér után járulékot fizető vállalkozóknál indokolt esetben vagyonosodási vizsgálat lefolytatását is kezdeményezi az APEH, amint erre a példaként szolgáló fodrász esetében is sort kerítettek. Az adóhatóság a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is nagy súlyt helyez a fekete és a szürke gazdaság felszámolására, a be nem jelentett alkalmazottak fellelésére, különösen az építőiparban, a mezőgazdaságban, szezonban pedig a vendéglátásban és a bolti kiskereskedelemben is.

Az APEH tavaly összesen 256 ezer ellenőrzést végzett, hogy az idén mennyire kerül sor, a vagyonosodási vizsgálatok és a láncellenőrzések időigényétől függ, lehet, hogy a darabszám nem éri el a tavalyit. Hajdú Miklósné úgy vélekedett, a megsokasodott feladatok ellenére a 3.200 revizorral végre tudja hajtani az ellenőrzési tervben megfogalmazott feladatokat az adóhatóság.

Papp István főosztályvezető aktuális témákról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy április 20-áig lehet késedelmi pótlék mentesen megfizetni a befektetési adóhitelt, amiből e határidőig 2,2 milliárd forint bevételt várnak a több mint 12 ezer érintettől.

A televízió üzemben tartási díj megfizetésére az APEH becslése szerint 132-133 ezer egyéni és társas vállalkozás lehet kötelezett április 1-jétől, de azt még nem tudni, hány készülékről van szó. A készülékeket április 15-éig kell bejelenteni az APEH honlapjáról letöltött és kinyomtatott adatlapon, a díjat pedig utólag, a tárgyhót követő 20-áig kell befizetni, amit az adóhatóság ellenőrizni fog.

Papp István emlékeztetett arra is, hogy a mezőgazdasági őstermelőknek első ízben április 12-éig (utána negyedévente) kell teljesíteniük járulékbevallási kötelezettségüket és ugyancsak addig kell megfizetniük a járulékot az állami adóhatóságnál vezetett számlára.

A közeli hozzátartozók április 1. óta eltartott címen már nem jogosultak térítésmentes egészségügyi szolgáltatásra, annak, aki járulékkötelessé vált, ezt 15 napon belül – első ízben április 15-éig – be kell jelentenie. Az orvosi ellátást az idén még megkapják a járulékot nem fizetők is, az APEH-re azonban nem vonatkozik a moratórium – hívta fel a figyelmet a főosztályvezető.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.