Átrendezte a húspiacot az áfacsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sertésáfa-csökkentés olcsóbbá tette a baromfihúst is – írja a Magyar Idők.


A sertéshúshoz hasonlóan a baromfi ára is csökkent a boltokban az év elején, itt azonban nem az alacsonyabb forgalmi adó, hanem a csökkenő kereslet áll az áresés hátterében – tudta meg a Magyar Idők. A baromfitartók szerint a lépéssel 15-ről 10 százalékra sikerült mérsékelni a fogyasztás visszaesését.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése szerint az egész csirke feldolgozói ára hat százalékkal, a csirkecombé 11 százalékkal, a csirkemellé 2 százalékkal volt alacsonyabb januárban, mint ergy évvel korábban.

Bárány László, a Baromfi Terméktanácson belül működő Magyar Broilerszövetség elnöke az áresést a sertésáfa-csökkentés hatásával magyaráhta a lapnak. Az alacsony áfakulcs nyomán a sertéshús versenyelőnyét csak az árak csökkentésével tudták kompenzálni a baromfitartók; az árcsökkentés nyomán a fogyasztás 15 százalékos éves visszaesése 10 százalékosra mérséklődött. Az árkülönbözetet a termelők és a feldolgozók gazdálkodták ki – egyelőre.

További részleteket itt talál.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 3.

Új korszak kezdődött a magyar repüléstörténetben

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Zrt. és Budapest Airport Zrt. kedden Budapesten, amivel egy új korszak kezdődik a magyar aviatikában. A cél, hogy az idei nyarat jellemző méltatlan állapotok ne alakulhassanak ki még egyszer a légi közlekedésben.

2024. október 3.

Kisokos a fejlesztési tartalékról

Elmondható, hogy társasági adó tekintetében a NAV-ellenőrzések hagyományos vizsgálati területnek számít a kutatás-fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos társasági adóalap csökkentés vizsgálata, az adóalap-módosító tételek helyes alkalmazása. Jogesetekkel és példákkal illusztrálva ismertetjük a szabályozást.