Bérfeszültség van a NAV-nál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV kimaradt az életpályamodellből, sokan keresnek a minimálbér közelében – írja a Magyar Nemzet.


A NAV számos munkatársának fizetése alig haladja meg a minimálbért. Tavaly a megyei igazgatóságokon a középfokú végzettségű pályakezdők havi bruttó fizetése nem érte el a kormányrendeletben meghatározott, havi 122 ezer forintos garantált bérminimumot sem. Emiatt országosan valamivel több mint ezer NAV-os bérét kellett kiegészíteni – írja a Magyar Nemzet.

A Belügyminisztériumhoz tartozó rendőröknél, tűzoltóknál, börtönőröknél nyáron már bevezették az életpályamodellt, emiatt hatalmas bérkülönbségek vannak a NAV-hoz képest.

A lap összeállításából kiderül: A NAV-nál dolgozó pályakezdő pénzügyőr fizetése kevesebb, mint havi bruttó 130 ezer forint, addig egy pályakezdő rendőrjárőrnek több mint 220 ezer forint a bére. A lap szerint nem jobb a helyzet a nyomozóknál sem, egy tizenhárom éves szolgálati idejű, középfokú végzettségű NAV-os pénzügyi nyomozó átlagosan több mint 100 ezer forinttal keres kevesebbet rendőr társánál. A jlentős bérkülönbség oka, hogy a NAV-nál nem vezettek be életpályamodellt, míg a rendőrségnél igen.

További részleteket itt talál.

Konferencia ajánló

2016.03.10. A munkaviszony megszűnése és megszüntetése; a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményei

Dr. Lőrincz György előadása a Danubius Zrt. Hotel Hungaria City Centerben

Részletek és jelentkezés >>>

A NAV számos munkatársának fizetése alig haladja meg a minimálbért. Tavaly a megyei igazgatóságokon a középfokú végzettségű pályakezdők havi bruttó fizetése nem érte el a kormányrendeletben meghatározott, havi 122 ezer forintos garantált bérminimumot sem. Emiatt országosan valamivel több mint ezer NAV-os bérét kellett kiegészíteni – írja a Magyar Nemzet.

A Belügyminisztériumhoz tartozó rendőröknél, tűzoltóknál, börtönőröknél nyáron már bevezették az életpályamodellt, emiatt hatalmas bérkülönbségek vannak a NAV-hoz képest.

A lap összeállításából kiderül: A NAV-nál dolgozó pályakezdő pénzügyőr fizetése kevesebb, mint havi bruttó 130 ezer forint, addig egy pályakezdő rendőrjárőrnek több mint 220 ezer forint a bére. A lap szerint nem jobb a helyzet a nyomozóknál sem, egy tizenhárom éves szolgálati idejű, középfokú végzettségű NAV-os pénzügyi nyomozó átlagosan több mint 100 ezer forinttal keres kevesebbet rendőr társánál. A jlentős bérkülönbség oka, hogy a NAV-nál nem vezettek be életpályamodellt, míg a rendőrségnél igen.

További részleteket itt talál.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.

2024. május 6.

Árfolyam az áfában (XIII. rész)

A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.