Augusztus végén dönthetnek az adócsökkentésről


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az augusztus 21-i kormányülésen tárgyal az adócsökkentésről a kabinet – nyilatkozta a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak.

Veres János az interjúban úgy fogalmazott: a pénzügyi tárca már kiszámolta a az adócsökkentés reális keretét, de a végső szót a kormánynak kell kimondania. A jövő évi adócsökkentésre szánt összeg százmilliárdos nagyságrendű lehet, tehát nem ezer- és nem tízmilliárdos, de a mértékét ma még nem tudom megmondani – idézi szavait a napilap.

A pénzügyminiszter a Világgazdaságban hétfőn megjelent interjúban elmondta, a szolidaritási adó mérséklése, megszüntetés illetve a járulékterhek módosítása szerepel a konkrét javaslatok között. Nem erősítette meg az interjúban, hogy öt százalék lehet a járulékcsökkentés mértéke.

Beszélt arról, hogy kidolgozták a javaslatot arról, hogy három vagy négy kivétellel megszűnnének az adókedvezmények, de azt nem tudja megítélni, lesz az indítványhoz politikai támogatás.

Veres János a kieső bevételek pótlása esetén el tudja képzelni, hogy egyes termékeket egy közbülső, kedvezményes áfakulcs terheljen. Kérdés az, hogy mi tartozzon ide. Az élelmiszerek mellett felvetődött az energiahordozók, a turisztikai szolgáltatások adójának a csökkentése is – közölte.

Forrás: Figyelőnet


Kapcsolódó cikkek

2024. október 24.

Illeték-kiszabás: mitől is függ a forgalmi érték?

A forgalmi értéknek vagyonszerzés, öröklés esetén kiemelkedő szerepe van, ugyanis ez lesz az illetékfizetés összegének alapja. Miután a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték (illetve a terhekkel csökkentett forgalmi érték, vagyis az ún. tiszta érték), az illetékkiszabási eljárás meghatározó sarokpontja a forgalmi érték-megállapítás. E tekintetben számos kérdés felmerülhet, néhány érdekességre térünk ki cikkünkben.