Az adóhatóság és az új eljárás viszonya

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok esetben előfordul, hogy egy ellenőrzés kapcsán jogszabálysértésre, eljárási hibára derül fény, s ekkor új eljárásra utasításnak van helye. A bíróság által elrendelt új eljárás esetén az adóhatóság kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket vizsgálhatja az adózás rendjéről szóló törvény értelmében. Jogeset.

Adózónál az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot folytatott, s az alapeljárás során az adóhatóság az adózó terhére 6.875.038 Ft adókülönbözetet állapított meg megállapítva, hogy adózó kiadásaival nem állt arányban a megszerzett jövedelmének együttes összege. 2002. évre elévülés miatt nem tett érdemi megállapítást, 2003. évre 6.192.951 Ft, 2004. évre 1.724.893 Ft és 2005. évre 2.950.011 Ft fedezethiányt tárt fel. Adózó az adóhatósági jogelőd (a továbbiakban: adóhatóság) jogerős határozata bírósági felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be arra alapítottan, hogy a kronologikus pénzforgalmi mérleg felállításánál nem vették figyelembe a bankszámláin szereplő összegeket, a szabad felhasználású építési kölcsön összegét, a Magyar Államkincstárnál lévő értékpapírszámláit, a szülők kölcsönét, a Hungária Biztosítótól származó kártérítést, valamint Sz.G. kapott kölcsönösszeget. Adózó a keresetleve mellékleteként csatolta a 2009. január 6-án kelt kölcsönszerződést, melyet adózó, mint adós Sz.G. kötött összesen 40 millió Ft-ra, valamint dr. H.F. közjegyzőnél 2010. november 5-én kelt közjegyzői okiratot, mely e tartozás elismerésének mege…

Tisztelt Látogatónk! Ez a tartalom vagy funkció csak előfizetőink számára érhető el!

Ha rendelkezik érvényes előfizetéssel, kérjük lépjen be felhasználói nevével és jelszavával.
A tartalom azonnali eléréséhez kérjük, válasszon előfizetést a Wolters Kluwer Hungary Kft. webáruházában.

Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Árfolyam az áfában (XXI. rész)

Adózónál az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot folytatott, s az alapeljárás során az adóhatóság az adózó terhére 6.875.038 Ft adókülönbözetet állapított meg megállapítva, hogy adózó kiadásaival nem állt arányban a megszerzett jövedelmének együttes összege. 2002. évre elévülés miatt nem tett érdemi megállapítást, 2003. évre 6.192.951 Ft, 2004. évre 1.724.893 Ft és 2005. évre 2.950.011 Ft fedezethiányt tárt fel. Adózó az adóhatósági jogelőd (a továbbiakban: adóhatóság) jogerős határozata bírósági felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be arra alapítottan, hogy a kronologikus pénzforgalmi mérleg felállításánál nem vették figyelembe a bankszámláin szereplő összegeket, a szabad felhasználású építési kölcsön összegét, a Magyar Államkincstárnál lévő értékpapírszámláit, a szülők kölcsönét, a Hungária Biztosítótól származó kártérítést, valamint Sz.G. kapott kölcsönösszeget. Adózó a keresetleve mellékleteként csatolta a 2009. január 6-án kelt kölcsönszerződést, melyet adózó, mint adós Sz.G. kötött összesen 40 millió Ft-ra, valamint dr. H.F. közjegyzőnél 2010. november 5-én kelt közjegyzői okiratot, mely e tartozás elismerésének mege…

2024. június 14.

Gépi tanulás kevés adathalmaz segítségével: Meta-learning és Few-shot Learning az adózási joggyakorlat dokumentumain I.

Adózónál az adóhatóság vagyonosodási vizsgálatot folytatott, s az alapeljárás során az adóhatóság az adózó terhére 6.875.038 Ft adókülönbözetet állapított meg megállapítva, hogy adózó kiadásaival nem állt arányban a megszerzett jövedelmének együttes összege. 2002. évre elévülés miatt nem tett érdemi megállapítást, 2003. évre 6.192.951 Ft, 2004. évre 1.724.893 Ft és 2005. évre 2.950.011 Ft fedezethiányt tárt fel. Adózó az adóhatósági jogelőd (a továbbiakban: adóhatóság) jogerős határozata bírósági felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be arra alapítottan, hogy a kronologikus pénzforgalmi mérleg felállításánál nem vették figyelembe a bankszámláin szereplő összegeket, a szabad felhasználású építési kölcsön összegét, a Magyar Államkincstárnál lévő értékpapírszámláit, a szülők kölcsönét, a Hungária Biztosítótól származó kártérítést, valamint Sz.G. kapott kölcsönösszeget. Adózó a keresetleve mellékleteként csatolta a 2009. január 6-án kelt kölcsönszerződést, melyet adózó, mint adós Sz.G. kötött összesen 40 millió Ft-ra, valamint dr. H.F. közjegyzőnél 2010. november 5-én kelt közjegyzői okiratot, mely e tartozás elismerésének mege…

2024. június 13.

Limitált gyártású cipők kereskedőit ellenőrizte a NAV