Az adószakértő szerint nem kell izgulni az elvárt adó miatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vadász Iván, az Adótanácsadók Egyesületének elnöke szerint a cégeknek ˝olyan nagyon nem kell izgulniuk˝ a második félévtől bevezetni tervezett régi-új elvárt adó miatt.

A szakember a Nap-keltében azt mondta, a az új adóteher alóli felmentéshez tulajdonképpen csak egy viszonylag alapos vizsgálatot folytatnak majd le a veszteségesség, illetve az ebből adódó ˝fizetésképtelenség˝ bizonyítására, de aki ˝nem a józsefvárosi piacon veszi a fiktív számlát˝, hanem a valós költségeit könyveli, annak nincs félnivalója. Az sem biztos – tette hozzá – hogy az APEH-nek lesz elég kapacitása ezekre az ellenőrzésekre.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.