Az áfa-bevallások elkészítésében is segíthet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.


Az államtitkár közölte: még több mint hét hónapig az online számlázás tesztüzeme zajlik; a jövő július 1-ei átállással kapcsolatban az adóhivatal honlapján vasárnaptól elérhető egy figyelemfelkeltő link, amely mögött minden információ megtalálható.

A NAV már most vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a számlainformációk feldolgozásával a hivatal hogyan segíthetne a lehető leghatékonyabban és legegyszerűbben az áfabevallás kitöltésében is. 2018. július 1-jétől ugyanis a vállalkozók által kiállított és befogadott – 100 ezer forint feletti áfát tartalmazó – számlák adatai az adóhivatal rendelkezésre állnak – mondta Tállai András. Hozzátette, hogy a vállalkozóknak nem árt felkészülni már most arra, hogy a számlázó programok bekötése után a számla adatainak eredeti tartalma nem írható át. Annak ellenére, hogy a jogszabályok ezt nem engedik, a revizorok sokszor találkoztak utólagosan visszadátumozott számlákkal. Az online rendszer rostáján például automatikusan és azonnal fennakadnak azok csalárd adózók, akik a számlát az ellenőrzés ideje alatt visszadátumozva állítják ki – mondta. 

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az online számlázásnak köszönhetően a NAV évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva valós időben tudja kiszűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat. 

Az Európai Bizottság szeptember végén publikált tanulmánya szerint fele akkora volt 2015-ben az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió más országaiban. Míg Magyarországon az adórés 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalék, ugyanakkor az online számlázás bevezetésével – 2018-ra – akár 10 százalék alá is csökkenhet ennek mértéke – tette hozzá.

A kézi számlázásról az államtitkár elmondta, hogy a számla adatait, ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot, akkor legkésőbb kiállítást követő nap egy webes felületen rögzíteni kell. Ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa összege, akkor a rögzítésre öt napja van az adózónak. 

Az online számlázás a vállalkozások adminisztrációs terheit jelentősen csökkenti, ezért legkésőbb jövő nyáron érdemes a számlatömböket számlázó programra cserélni – javasolta Tállai András.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

NAV: október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje

Október 21. a turizmusfejlesztési hozzájárulás befizetési határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben értesíti azokat, akik az online számlaadataik, az online pénztárgépadataik és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak (NTAK) küldött adatok alapján érintettek lehetnek – közölte a NAV hétfőn.

2024. október 15.

A közvetett adózás rendszere Mauritiuson (1. rész)

Mauritius gazdasági fejlődése sikertörténet: az ország függetlensége elnyerése óta mezőgazdasági országból diverzifikált gazdasággá fejlődött, ahol fejlett az idegenforgalom, a textilipar, és a pénzügyi szektor is. Az áfa bevezetésére 1998-ban került sor, amely a korábbi értékesítés típusú adózást váltotta fel. Következzenek az érdekes részletek.

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.