Az Alkotmánybíróság nem akadály


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hatáskör hiányában, érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság az ágazati különadókkal kapcsolatos beadványokat. Az azonban kérdés,, miért kellett majdnem egy évet várnia a testületnek, hogy meghozza a verdiktet. Az indítványokat ugyanis 2010 októberében, illetve novemberében kapták meg.

Ahogy előre jeleztük, az Alkotmánybíróság kedden hatáskör hiányára hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasította az ágazati különadókról szóló törvényhez benyújtott indítványokat, köztük azokat, amelyek a törvény egészéről kimondatták volna a testülettel, hogy alkotmányellenes. Az indoklás szerint az Alkotmánybíróságról szóló törvény tavaly novemberi parlamenti módosítása következtében a testület nem rendelkezik hatáskörrel ebben a kérdésben. A kormánypárti képviselők úgy változtattak a törvényen, hogy az alkotmánybírák csak néhány alkotmányos alapjog (ilyen például az élethez és emberi méltósághoz való alkotmányos jog vagy a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága) sérelme esetén állapíthatják meg a költségvetéssel, adózással összefüggő esetekben az alkotmányellenességet, és semmisíthetik meg a jogszabályt..

A testület döntése tehát nem okozhatott meglepetést, hiszen a szóba jöhető alapjogok a cégekre nem értelmezhetők. A közszférából elbocsátottak 98 százalékos extra adója esetében volt mibe kapaszkodniuk az alkotmánybíróknak: első alkalommal, tavaly októberben még a korlátozások nélküli törvény alapján tudták megvizsgálni és megsemmisíteni a 98 százalékos különadóról szóló törvény egyes részeit. Erre reagálva a Fidesz szűkítette a testület mozgásterét, ám ez sem volt elég, mert idén májusban újra fennakadt az Alkotmánybíróságon a különadóról szóló törvény. Ezúttal az emberi méltóságra hivatkoztak, amit sért a visszamenőleges hatály (a kormány 2005-ig visszamenőleg vetett volna ki extra adót a közszféra végkielégítéseire). Végül csak a 2010-től szerzett jövedelmek maradtak az adó hatálya alatt.

Az ágazati különadóknál azonban hiányzott a jogalap. Már csak az a kérdés maradt, miért kellett majdnem egy évet várnia a testületnek, hogy meghozza a verdiktet. Az indítványokat ugyanis 2010 októberében, illetve novemberében kapta meg az Alkotmánybíróság.

A különadóval érintett ágazatok közé tartozik a kiskereskedelem. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), illetve a nagyobb kereskedelmi cégek nem kívánták hivatalosan kommentálni a döntést. Az OKSZ főtitkára, Vámos György magánvéleményként annyit mondott, hogy ilyen helyzetben nincs jó döntés. A költségvetésnek, a vásárlónak és a kereskedőnek is több pénzre lenne szüksége, a válságadóként az ágazatra kivetett harmincmilliárd forintra pedig mindegyiküknek nagy szüksége lenne.

A lapunk által megkeresett nagy magyarországi energiacsoportok képviselői szintén nem kívántak a hírre hivatalosan reagálni. Egyikük meglátása szerint a téma mára lecsengett a köreikben. Tény, hogy tavaly év végén az érintett csoportok közül számos, Magyarországon jelen lévő energiamulti aláírta a Brüsszelbe küldött panaszos levelet, melyben a visszamenőlegesen kivetett árbevétel-arányos adó eltörlését kérték. Ez ugyanakkor visszafelé sült el, mert Orbán Viktor kormányfő és csapata többször kikelt a Brüsszelben panaszkodók ellen, a szocializmus alatt Moszkvába rohangálókhoz hasonlítva őket. Ráadásul az Európai Bizottság azóta csak a távközlési különadó ellen emelt kifogást,mivel azt az Orbán-kabinet nem kifejezetten az ágazat fejlesztésére fordította. Az energia- és kereskedelmi ágazatra ilyen uniós szabály nem él, így esetükben ilyenre nem is hivatkozhat az Európai Bizottság. Nyilatkozóink beletörődéssel jegyezték meg, hogy tapasztalataik szerint ma Magyarországon „nincs mit tenni”, a kormány hajthatatlan, még az energiaárakat is befagyasztotta. Így működőképességükre csak a csendes alkalmazkodás ad esélyt. Tapasztalataink szerint az összes energiacég mérlegében külön – több százmilliós, adott esetben milliárdos – tétel a befizetendő válságadó. Ez hol gyökeres hatást gyakorol az eredményességre, hol eltörpül az adott esetben több tízmilliárdos nyereség mellett.

A távközlési cégek is rezignáltan fogadták a hírt, ám itt sem akarták azt kommentálni. – Érzékeny terület, minden nyilatkozat csak félreértéseket, feszültségeket generál, amire most végképp nincs szükség – mondta egy névtelenséget kérő forrásunk. Indokot is fűzött hozzá, nevezetesen azt, hogy a vállalatok rengeteget költenek a folyamatban lévő fejlesztéseikre, s ha bizonyos szabályozási kérdésekben a kormányzat nehezíti a dolgukat, akkor nehéz lesz megmagyarázni az anyavállalatoknak, miért emelkedik a beruházások költsége. Márpedig invesztíciókkal jövőre is számolnak. Egy másik cégnél dolgozó forrásunk azt tette hozzá: bár fáj az elvonás, a cégek még a brüsszeli döntésekhez sem fűznek különösebb reményt, annak ellenére, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket. Amit már befizettek, azt az adó esetleges elmeszelése esetén is évekbe telne visszaperelni. Ráadásul a menedzsmentek úgy gondolkodnak, hogy ha sikerül is visszaszerezni a pénzt, akkor a kormány megtalálja a módot arra, hogy újra beszedje a milliárdokat, s azzal csak elhúzódik a kiszámíthatatlan periódus. – Sokkal fontosabb, hogy tisztán lássunk az adó kivezetése kapcsán, s beálljunk egy olyan állapotra, amely hosszú távon is kiszámítható – mondta az egyik nagyvállalatnál dolgozó forrásunk. Ez pedig egybevág az adó bevezetésekor adott felső vezetői nyilatkozatokkal. A Magyar Telekom vezetője anno úgy nyilatkozott, hogy az ország stabilitása számukra létkérdés, ahogy a piac fejlődése is, s tudják, hogy ebből ki kell venniük a részüket. Hasonló véleményének adott hangot korábban a Telenor és a Vodafone vezetése is.

Forrás: Nol.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

A figyelem középpontjában az ÁFA

A Niveus Consulting Group a NAV elmúlt 4 évének aktivitását vizsgálta meg. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2023 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy a feltárt jogsértések közül a legnagyobb arányban az iparjogvédelmi csalások fordultak elő – összegzi a Niveus Consulting Group a NAV adatai alapján.

2024. október 14.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.

2024. október 14.

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.