Az állam lenyúlná a Szép-kártyán maradt pénzeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A belföldi turizmus élénkítésére használnák a Szép-kártyán ragadt 2,5 milliárd forintot – írja a Napi.hu.


Az elmúlt években 2,5 milliárd forint halmozódott fel a Széchenyi pihenő kártyákon, amely összegeket a munkavállalók ugyan megkapták a cafeteria keretében, de a megadott határidőig nem használták fel azokat. 

A megmaradt összeg elvileg visszajárna a munkáltató, de a visszautalt pénz után befizetett adót nem kapják vissza a cégek, sőt ez a pénz az eredménybe is beleszámít, így adózni is kell utána. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A kormány egy hatástanulmány alapján úgy változtatna a rendszeren, hogy a jövőben a cégek dönthetnek úgy, hogy visszakérik a pénzt, vagy pedig az egészet felajánlják a Nemzetgazdasági Minisztérium kezelésében álló turisztikai célelőirányzat javára, ahol az így befolyó pénzt a „belföldi turizmus élénkítésre” használnának fel. A pénzre akkor is rátenné a kezét az állam, ha a vállalkozások megfeledkeznek nyilatkozattételi kötelezettségükről.   


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.