Az államosított adósságokra költhetik az MNB devizáját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos átvállalt adósságának kifizetésére és gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel kormány a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét, az Indexnek immár kormányközeli forrásból is megerősítették a szándék tényét. A törvényi feltételeket az új MNB-szabályozás megteremtette, a piaci szereplők szerint azonban hiába a valóban rekordmagas jegybanki tartalék, a tény, hogy a kormány közvetve rendelkezik felette, megijesztené a piacot és forintgyengülést eredményezne.

Az Index információi szerint már februárban bejelenthetik, hogy a magyar államadósság egyes tételeinek rendezésére használják fel a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét. A 10 ezer milliárd forintot meghaladó, 35 milliárd eurós biztonsági tartalék kisebb hányadának felhasználásától azt remélik, hogy devizatartozások jelentős csökkentése jó pontokat szerezhet majd az országnak a hitelminősítőknél, miután egy ilyen lépés után csökkene devizakitettségünk.

Az Index úgy tudja, hogy a kormány elsősorban a megyei önkormányzatoktól tavaly év végén átvett adósságokat kívánja kifizetni a keretből. Az országgyűlés még novemberben megszavazta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát, hogy az állam átveszi a megyei önkormányzatok fenntartásából az egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézményeket, valamint a gazdasági társaságokat, alapítványokat. A döntéssel a megyék adósságállománya is az államra szállt.

Tovább növeli a január elsejei hatállyal átvállalt pénzügyi kötelezettségeket, hogy a fővárosi önkormányzattól az államhoz kerülő budapesti egészségügyi intézményeinek adóssága is a kormányhoz került.

A megyék összesen 187 milliárd forintos tartozással terhelték meg a központi költségvetést. Ez a tétel, amely változatos hitel- és kötvénytartozások formájában került át az államhoz, lenne információink szerint az első számú célpontja a gazdaságmentő akciónak. Valószínűsíthető azonban, hogy a tartozáscsökkentő lépések nem állnak meg ennél a relatíve kis tételnél. Az önkormányzatok helyzetét is alapjaiban könnyítené egy átfogó konszolidáció, hiszen összességében 1000 milliárd forintos tartozást halmoztak fel az elmúlt években. Az 1000 milliárdból a kötvényállomány 550 milliárd forintot, a hitelállomány 450 milliárd forintot tesz ki. A teljes összeg 60 százaléka devizaalapú tartozás, így az önkormányzatokat is mintegy 500 milliárdos tétel esetében nyomasztja a svájci frank árfolyamának elszabadulása.

Folytatás az index.hu-n, az alábbi linken.

Forrás: index.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Hamis mosószert terjesztő céget buktatott le a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.

2023. szeptember 21.

NAV: érkeznek az adószámla-értesítők

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október végéig megküldi az adószámla-értesítőket magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek, az adószámla-egyenlegéről csak az kap értesítést, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van, illetve 2022-re késedelmi pótléka keletkezett – közölte az adóhatóság csütörtökön.