Az APEH-re támad a kórház


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár a legnagyobb adósok listáján szerepel, úgy néz ki, mégsem kell félnie a szankcióktól a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórháznak. Az intézmény feljelenti az APEH-et a jó hírnév megsértéséért. Az adóhatóság szerint viszont a kórház az adóbevallásában is elismerte a tartozását.

A hetvenkettedik helyen szerepel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az APEH 180 napon túli, százmillió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemélyek listáján. Ennek értelmében, ahogy azt a FigyelőNet korábban megírta, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ˝mérlegelés nélkül˝ felbonthatja az intézménnyel kötött finanszírozási szerződést.

Lapunk megkereste a Jahn Ferenc Kórház vezetőségét, ahol Gerő Gábor főigazgató elmondta, a lista hibás. ˝Bepereljük az APEH-et, ugyanis már egy hónapja tisztáztuk velük, hogy nincs adótartozásunk, ehhez képest ott vagyunk a listán˝ – közölte a főigazgató. Kérdésünkre, hogy az intézmény neve hogyan merülhetett fel egy ekkora adótartozással kapcsolatban, Gerő azt mondta, úgy tudja, hogy az APEH valamiért 2005-re datálta a kórház 2006-os 13. havi bérek után befizetendő köztartozásait.

Állnak elébe

Az APEH-nél csodálkoztak a hír hallatán, hogy a kórház perelne a listás helyezés miatt. Bakonyi Ágnes, az adóhatóság szóvivője a FigyelőNetnek elmondta, a listát kellő körültekintéssel nézték át az APEH jogászai, ezért állnak a per elébe. ˝Véletlenül senki sem kerül bele az összeállításunkba, ráadásul a 180 napon túli tartozásokról készült listát az adóbevallások alapján állítottuk össze, vagyis a kórház maga nyilatkozott a tartozásáról˝ – jegyezte meg a szóvivő.

Az OEP szerint nincs ügy

Mivel az eddigi tapasztalatok alapján joggal számíthat a Jahn Ferenc Kórház arra, hogy ha van kilencven napon túli adótartozása, akkor az OEP felbontja vele a finanszírozási szerződést, ezért lapunk megkereste a társadalombiztosítót is.

Itt azt közölték velünk, hogy a kórház szerdán tájékoztatta a velük szerződésben lévő Fővárosi és Pest megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjét, hogy csak adminisztrációs hiba történt, melyet a kórház már rendezett az APEH-hel. Az OEP szerint így a Jahn Ferencnek nem kell szankcióktól tartania.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.