Az egészség is lehet az adóztatás célja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az agyvérzés és a szívroham okozta halálesetek számát felére lehetne csökkenteni azzal, ha megemelnék a hizlaló élelmiszerek adóját, betiltanák azok reklámozását, a gyümölcsökre és a zöldségekre kivetett adók pedig csökkennének – állítják szívbetegségek megelőzésével foglalkozó európai szakértők.


A szív-és érrendszeri betegségek megelőzésével és rehabilitációjával foglalkozó európai szövetség (EACPR) szakértői meg vannak győződve arról, hogy az egészséges életmódra való áttérés tekintetében a meggyőzésnél hatékonyabbak a kormányzati intézkedések. Ezért azt szorgalmazzák, hogy a kormányok vessenek ki magasabb adókat a magas só-, cukor- vagy zsírtartalmú élelmiszerekre, kevesebb adót a gyümölcsökre és a zöldségekre, továbbá csökkentsék a feldolgozott élelmiszerek megengedett só- és zsírtartalmát.

Javasolták azt is, hogy a dohánytermékekre vonatkozó szigorú szabályokhoz hasonlókat vezessenek be az alkoholtartalmú termékek forgalmazásában is.

Fontosnak tartják emellett, hogy a közlekedés egészségesebb formáit, mint a gyaloglást vagy a kerékpározást ösztönözzék úgy, hogy megteremtik ezek feltételeit az utakon, az iskolákban és a munkahelyeken.

A European Journal of Preventive Cardiology című szaklapban megjelent írásuk szerint a felsorolt intézkedések nyomán a felére csökkennének a halálos kimenetelű szív- és érrendszeri megbetegedések. Nagy-Britanniában ez alapján évente mintegy 100 ezerrel csökkenhetne a halálozások száma – fűzte hozzá a The Daily Telegraph brit napilap.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.