Az egykulcsos adó lehet az IMF-hitel áldozata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre biztosabbnak látszik, hogy a hiteltárgyalások áldozatául esik a kormány vívmánya, az egykulcsos jövedelemadó-rendszer – írja a Népszabadság.

Kormányzati forrásaink szerint a Nemzetközi Valutaalap az adórendszerbeli változtatásokban lát utat a gazdaság beindítására, így a jelenleg 16 százalékos (valójában idén még kétféle adókulcs szerint adóztató) személyi jövedelemadó módosítására is rákényszerül a kormány, ha igénybe akarja venni az IMF, illetve az Európai Unió hitellehetőségeit.

Az még kérdéses, hogy milyen hatállyal történjenek a törvénymódosítások. Forrásaink szerint a leendő hitelnyújtóknál napirenden van, hogy még ebben az évben, tehát év közben változzék az adórendszer. A sietség egyik oka, hogy 2013-ban már közel járunk a következő parlamenti választásokhoz, s ilyenkor lohadni szokott a kormányok kedve a kiigazításokra.

Folytatás a nol.hu-n, az alábbi linken.

Forrás: nol.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság

 Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.

2023. szeptember 27.

Adóellenőrzés: adózói jogok és kötelezettségek (2. rész)

Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.