Az elektronikus piacterekre vonatkozó szabályok (6. rész)

Egyre jobban digitalizálódó világunkban a termékek áramlásának jelentős része elektronikus piacterek közreműködésével történik. Ennek is köszönhető, hogy amikor az uniós döntéshozók az e-kereskedelem szabályozását megváltoztatták, akkor ebben az elektronikus piactereknek megújult szerepet kaptak. Most elmerülünk a megújult szabályozásban.

A sorozat előző részeit itt olvashatja.

Az előző cikkekben körbejártuk azokat a tevékenységeket, amelyek határesetnek tekinthetők és ügyleti alapon kell vizsgálni, hogy az elektronikus felület vélelmezett értékesítőnek fog-e minősülni.

Szerencsére a jogalkotó meghatározott három olyan tevékenységet, amelyek kizárólagos végzése nem keletkeztet vélelmezett értékesítői státuszt. A kizárólagos szónak különös jelentősége van, mert ha ezek kívül más tevékenységet is végez (pl. a felszámítást engedélyezi), akkor már nem mentesül a vélelmezett értékesítői státusz következményeitől.

Ezek a tevékenységek tehát a fizetések feldolgozása a termékértékesítés tekintetében (1), és/vagy termékek listázása vagy reklámozása (2), és/vagy az értékesítésben való további részvétel nélkül a vevő átirányítása vagy átvitele termékeket eladásra kínáló más elektronikus felületre (3). Érdemes kiemelni, hogy az előbbi három tevékenység mindegyikét végezheti a felület, akkor sem fog vélelmezett értékesítővé válni.

Az előbbi felsorolás utolsó pontja felveti azt a nagyon is életszerű helyzetet, amikor az ügylet több elektronikus felület közreműködése révén valósul meg. A helyzet összetettségét az adja, ha több elektronikus felület vesz részt az ügyletben, hogy csak egy felület fog végül vélelmezett értékesítőnek minősülni, mégpedig az, ahol a megrendelés és az értékesítés megtörténik. Az ellátási láncban részt vevő bármely más közvetítő jellemzően adóalany-adóalany típusú szolgáltatást nyújt vagy az elsődleges értékesítő, a vélelmezett értékesítőnek minősülő elektronikus felület vagy esetleg bármely más elektronikus felület számára.

Vizsgáljuk meg ezt két példán keresztül. Az első példában vevő megrendeli az elsődleges értékesítő által az 1. sz. elektronikus felületen keresztül eladásra kínált termékeket. Az elsődleges értékesítő nem rendelkezik készlettel az általa eladásra kínált termékekből, hanem azokat a 2. sz. elektronikus felületen keresztül vásárolja meg. Az elsődleges értékesítő utasítja a 2. sz. elektronikus felületet, hogy a termékeket szállítsák le közvetlenül a vevő számára.

Annak megállapítása érdekében, hogy ebben az esetben melyik elektronikus felület minősül vélelmezett értékesítőnek, meg kell vizsgálni, hogy a vevő számára történő értékesítés ténylegesen melyik elektronikus felületen keresztül valósul meg, vagyis, hogy a vevő melyik elektronikus felületen keresztül végzi a megrendelést és/vagy az árukiválasztást. Abban az esetben, ha a rendelési és/vagy árukiválasztási folyamat az 1. sz. elektronikus felületen keresztül történik, akkor a 2. sz. elektronikus felület szolgáltatást nyújt az elsődleges értékesítő számára.

A második példában a vevő elektronikus felületen (1. sz. elektronikus felület) eladásra bemutatott termékeket szándékozik rendelni. A megrendelés során egy másik elektronikus felületre (2. sz. elektronikus felület) irányítják át, ahol a termékeket az elsődleges értékesítő kínálja eladásra. Az értékesítés végül a 2. sz. elektronikus felület keresztül valósul meg.

Bár az első kapcsolatfelvétel az 1. sz. elektronikus felülettel történt, az értékesítés a 2. sz. elektronikus felületen realizálódik, így ez utóbbi lesz a vélelmezett értékesítő.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.

---