Az elektronikus piacterekre vonatkozó szabályok (9. rész)

Egyre jobban digitalizálódó világunkban a termékek áramlásának jelentős része elektronikus piacterek közreműködésével történik. Ennek is köszönhető, hogy amikor az uniós döntéshozók az e-kereskedelem szabályozását megváltoztatták, akkor ebben az elektronikus piactereknek megújult szerepet kaptak. Most elmerülünk a megújult szabályozásban.

Az elektronikus felületek áfa szempontból való működését már számos aspektusból vizsgáltuk (a sorozat előző részeit itt találja). Amiről eddig nem esett szó, az elektronikus felületekre vonatkozó nyilvántartási kötelezettségek. Erről fog szólni a sorozat utolsó két cikke.

Amint azt már korábban kifejtettük, a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezés értelmében az értékesítést elektronikus felület használata révén elősegítő adóalanyt az áfa szempontjából a termékek tényleges értékesítőjének kell tekinteni. Ennek következtében az elsődleges értékesítő áfával kapcsolatos jogai és kötelezettségei a vevő részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás tekintetében az elektronikus felületre szállnak át. Ugyanez vonatkozik arra az esetre, amikor az adóalany olyan elektronikus úton nyújtott szolgáltatásban vesz részt, amelynek keretében a saját nevében jár el. A vélelmezett értékesítőt ezért a többi értékesítőhöz hasonlóan nyilvántartási kötelezettség terheli. Kétféle nyilvántartási kötelezettség jöhet szóba, attól függően, hogy az adóalany alkalmazza-e a különös szabályozás valamelyikét, vagy sem. Különös szabályozások címszó alatt a nem uniós szabályozást (OSS), az uniós szabályozást (OSS) vagy a behozatali szabályozást (IOSS) értjük. A nyilvántartási kötelezettségek tovább bonthatóak két további alkategóriára a különös szabályozást alkalmazó adóalanyok körében, az egyik típus az uniós és nem uniós szabályozást veszi egy csoportba, míg a másik csoportba a behozatali szabályozást alkalmazó adóalanyok nyilvántartási kötelezettségei fognak tartozni.

Ennek megfelelően az uniós és nem uniós szabályozást alkalmazó vélelmezett értékesítőknek a nyilvántartásaikban a következő információkat kell vezetniük: fogyasztás szerinti tagállam, amelynek területén a terméket értékesítik, illetve a szolgáltatást nyújtják (1), a szolgáltatások típusa vagy az értékesített termékek mennyisége és meghatározása (2), a termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás teljesítésének időpontja (3), az adóalap, a pénznem megadásával (4), az adóalap esetleges későbbi növekedése vagy csökkenése (5), az alkalmazott áfamérték (6), a fizetendő áfa összege, a pénznem megadásával (7), a kapott fizetések összege és időpontja (8), a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás teljesítése előtt kapott előlegek (9), amennyiben számlakibocsátásra kerül sor, a számlán szereplő információk (10), szolgáltatások esetében az igénybevevő letelepedési helyének, illetve állandó lakóhelyének vagy szokásos tartózkodási helyének meghatározására szolgáló információ, termékek esetében a vevő részére feladott vagy elfuvarozott termék kiindulási és érkezési helyének meghatározására szolgáló információ (11), valamint a termék lehetséges visszaküldésének bizonyítéka, ideértve az adóalapot és az alkalmazott áfamértéket (12).

A behozatali szabályozást alkalmazó vélelmezett értékesítők nyilvántartási kötelezettsége az alábbiakat foglalja magában: a fogyasztás szerinti tagállam, amelynek területén a terméket értékesítik (1), az értékesített termékek mennyisége és meghatározása (2), a termékértékesítés teljesítésének időpontja (3), az adóalap, a pénznem megadásával (4), az adóalap esetleges későbbi növekedése vagy csökkenése (5), az alkalmazott áfamérték (6), a fizetendő áfa összege, a pénznem megadásával (7), a kapott fizetések összege és időpontja (8), amennyiben számlakibocsátásra kerül sor, a számlán szereplő információk (9), a vevő részére feladott vagy elfuvarozott termék kiindulási és érkezési helyének meghatározására szolgáló információ (10), a termék esetleges visszaküldésének bizonyítéka, ideértve az adóalapot és az alkalmazott áfamérték (11), a rendelésszám vagy az egyedi ügyletazonosító (12), valamint az egyedi küldeményazonosító, amennyiben az adóalany közvetlenül részt vesz a szállításban (13).

Ezeket a nyilvántartásokat annak az évnek a végétől számított 10 évig kell megőrizni, amelyben a termékértékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra sor került, és a tagállamok kérésére elektronikusan hozzáférhetővé kell tenni.

Amennyiben e különös szabályozások egyikét sem alkalmazza a felület, akkor adott ország nemzeti jogszabályainak kell megfelelniük, ezek határozzák meg, hogy az adóalanyoknak milyen nyilvántartást kell vezetniük, és milyen formában.

A szerző, Molnár Péter független adótanácsadó.

---