Az idén már nem kell NYENYI-lapot küldeni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2010-re már nem kell NYENYI adatszolgáltatást teljesíteni, a kötelezettséget nem hosszabbították meg. A 2010. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó adatokat elmaradt (visszamenőleges)adatszolgáltatás keretében a fővárosi/megyei kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságaihoz kell teljesíteni.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 97. § (2) bekezdése értelmében a nyugdíjjogosultsághoz, illetve a nyugdíj-megállapításhoz szükséges adatokat a nyilvántartásra kötelezetteknek utolsó alkalommal 2009-re vonatkozóan – 2010. április 30-ig, illetve augusztus 31-ig – kellett teljesíteniük a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok felé.

Tekintettel arra, hogy a Tny. 97. §-ának (2)-(4) bekezdését az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXVI. törvény 139. §-ának (3) bekezdése 2011. január 1-jétől hatályon kívül helyezte, így a foglalkoztatóknak, egyéni vállalkozóknak 2010. évre vonatkozóan NYENYI adatszolgáltatást nem kell teljesíteniük.

A 2010. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó adatokat elmaradt (ún. visszamenőleges) adatszolgáltatás keretében jelenleg is a fővárosi/megyei kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságaihoz kell teljesíteni. A visszamenőleges adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges NYENYI keretrendszer, valamint a NYENYI programok az ONYF honlapján elérhetők, illetve letölthetők.

A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felhívására a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat tizenöt napon belül kell közölni. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatóságok 2011. szeptemberéig a 2010. teljes évi, és 2012. szeptemberéig a 2011. évi ún. töredékidőszakra vonatkozó adatokat közvetlenül a foglalkoztatótól, egyéni vagy társas vállalkozótól szerzik be.

A 2010. évi adatok közléséhez az ONYF az informatikai támogatást biztosította, tehát a kért adatok elektronikus közlésére is lehetőség van.

Forrás: ONYF


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.