Az ingyenes támogatások kiegészítő mellékletben történő feltüntetése – újabb változás


Csak a 2024-es üzleti évben szükséges a vállalkozóknak a közhasznú tevékenységet végző civil szervezetnek ellentételezés nélkül az üzleti évben nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatásokat a kiegészítő mellékletében kimutatni.

A NAV közleményében tájékoztat arról, hogy a február 8-i kormányrendeletet, amely a számvitelről szóló törvény egyes rendelkezéseit volt hivatott módosítani, egy későbbi rendelet hatályon kívül helyezte, így a 18/2024 (II.8.) Korm. rendeletet nem kell alkalmazni.

A 34/2024 (II.26.) Korm.rendelet (azaz az újabb rendelet) e mellett arról is rendelkezik, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.)177. § (106) bekezdésétől eltérően az Sztv. 94/B. §-át – mely szerint a vállalkozó a kiegészítő mellékletében bemutatja a környezetvédelemi, sport, egészségügyi, szociális, kulturális és oktatási területen közérdekű célból, közhasznú tevékenységet végző civil szervezetnek ellentételezés nélkül az üzleti évben nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatásokat – először csak a 2024. évben induló üzleti évre kell alkalmazni, azaz a 2023. üzleti évre vonatkozó beszámoló-készítés során azt még nem kell alkalmazni.

A NAV-figyelőben a fentieken túl IDE kattintva olvashatnak a legfrissebb adótraffipax-információkról, a megújuló NAV füzetekről és a vámeljárást érintő változásokról. 

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.