Az iparűzési adóbevallás gyakorlata

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közeledik az iparűzési adóbevallásának határideje, dr. Kovács Attila cikke segítséget nyújt a bevallás kitöltéséhez és gyakorlati példákkal mutatja be a kedvezményeket is.

A helyi iparűzési adó bevallási nyomtatványt az önkormányzati adóhatóság rendszeresíti, de kötelező adattartalmát a 13/1991. (V. 21.) PM-rendelet16. számú melléklete határozza meg. Mivel az önkormányzatok a mentességek és a kedvezmények körére adórendeletükben eltérő szabályokat állapíthatnak meg, a bevallási nyomtatvány ˝kötelező˝ adattartalmát a hatályos adórendelet tartalmára figyelemmel köteles kiegészíteni.

A 2006-os adóévről szóló bevallás szerkezete – hasonlóan a korábbi évekhez – főlapból és kiegészítő lapokból áll. A főlap tartalmazza az adózó azonosító adatait, a bevallás jellegét, a benyújtásnak okát, a bevallási időszak megjelölését, valamint a vállalkozási szintű adóalap meghatározásából kiindulva a települési iparűzési adó alap meghatározásán keresztül az adott településen fennálló fizetési kötelezettség kiszámítását. Az egyes kiegészítő lapok a különböző típusú vállalkozások nettó árbevételének levezetésére, valamint a vállalkozási szintű adóalap települési önkormányzatok közötti megosztásának levezetésére szolgálnak. Az iparűzési adó helyi adó jellegéből következik az a sajátosság, hogy egy adott adóalanynak több településen is fennállhat az adókötelezettsége. A vállalkozót minden olyan településen terheli adókötelezettség – s így az annak részelemét képező bejelentési, bevallási, adófizetési kötelezettség -, amely az adót működteti, és a vállalkozónak ott székhelye vagy telephelye áll fenn. Állandó jellegű iparűzési adó kötelezettség esetén az adóbevallást a székhely, telephely szerinti önkormányzati adóhatóságokhoz kell benyújtani.

A szerző részletesen ismerteti a bevallás sorait és útmutatót, magyarázatokat fűz hozzá. A cikk kitér az adóalap-megosztás módszereire is. Amennyiben ugyanis a vállalkozó több önkormányzat illetékességi területén végez állandó jellegű iparűzési tevékenységet – azaz székhelyén kívül legalább egy településen rendelkezik telephellyel -, akkor az adó alapját a tevékenységre leginkább jellemző módszer segítségével kell megosztani a székhely, telephely szerinti települések között, a helyi adókról szóló törvény melléklete szerint. Az adóalap megosztása azt a célt szolgálja, hogy kimutathatóvá váljék az adott székhely, telephely szerinti településen az önkormányzat által adóztatható adóbázis, azaz a települési adóalap. A megosztás mindig a vállalkozási szintű összes adóalapra vonatkozik. A törvény melléklete négyféle megosztási módszert tartalmaz, s ezek közül – az utolsó (Melléklet 2. 2. pontja) kivételével – azt kell alkalmazni, amelyik a tevékenységre leginkább jellemző. A megosztási módszer tehát nem szabadon választható, hiszen alapvető követelmény, hogy annak a tevékenységre leginkább jellemzőnek kell lennie. Az adóhatóság tehát arra hivatkozással, hogy az adózó által alkalmazott módszer nem a tevekénységre leginkább jellemző, kifogásolhatja az alkalmazott megosztási módszert, kivéve, ha a megosztás a melléklet 2. pontja szerint történik. A ˝komplex módszer˝ ugyanis mindenképpen a tevékenységre legjellemzőbb. Eleve nem lehet a tevékenységre leginkább jellemző az a módszer, amely nem eredményez valamely település esetén pozitív adóalapot. Az egyes módszerek alkalmazása során alapvető feltétel, hogy az adózó felmérje, mely településen terheli állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettség, azaz hol van székhelye, telephelye. Ezt követően lehet eldönteni, hogy melyik módszer a tevékenységre leginkább jellemző. Mindezek után az egyes adókötelezettséggel érintett, székhely, telephely szerinti településeken külön-külön fel kell mérni, hogy az adott településekhez mely foglalkoztatottak tartoznak, illetve, hogy oda milyen tárgyi eszközök tartoznak.

A szerző több konkrét példán keresztül vezeti le a foglalkoztatásbővítési kedvezmény alkalmazhatóságát, a telephely, székhely fogalmának értelmezését, és hangsúlyozza azt is, hogy a háziorvosi ˝kártyapénz˝ iparűzési adóalapot képez.

Dr. Kovács Attila cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2007/5-6. számában olvasható.

---