Babaágy-hamisítókra csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pénzügyi nyomozók lefoglalták a hamis kiságyakat, az elkövetőket akár 5 évre is leültethetik.


Babaágy-hamisítóknál tartott házkutatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az eddig beszerzett bizonyítékok szerint a hamisítók csaknem 20 millió forint kárt okoztak az eredeti gyártónak – közölte a NAV.

Közleményük szerint az elkövetők éveken keresztül rendeltek babaágyakat egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bútorgyártó cégtől, majd hirtelen csökkent a rendelések száma, miközben saját internetes oldalukon továbbra is kínálták ezeket a termékeket.

A gyanú szerint a viszonteladó az oltalom alatt álló babaágyak pontos mását értékesítette több kis- és nagykereskedésben, Pest és Szabolcs megyei bababoltokban. A pénzügyi nyomozók Szabolcs és Pest megyében tartottak házkutatásokat, és a könyvelési iratok mellett hamis kiságyakat is lefoglaltak.

Az akcióban a nyomozók két embert azonosítottak, az elkövetői kör teljes feltérképezése még tart. A hamisítványok gyártóira üzletszerűen elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.