Balog Ádám: aránytalan az adóteher eloszlása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kormányzati adópolitika, egykulcsos személyi jövedelemadózás, a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzete, az egyszerűsített vállalkozói adó jövője, áfa, adózási kultúra – mind-mind szóba kerülnek a dr. Balog Ádámmal, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkárával készült beszélgetésben, amely az Adó szaklap 2012/4-5. számában jelent meg.

-A magyarországi adópolitika első számú felelőseként igencsak fiatalembernek tekinthető harmincnégy évével. Ez egyrészt hasznos lehet, mert a fiatalos lendület nagy munkabírást is feltételez, másrészt viszont felvetheti a tapasztalathiányt is. Ön hogy látja?

– Valóban olyan fiatalnak gondolja a harmincnégy évet?

– Igen, azt gondolhatnánk, hogy ilyen feladattal egy tíz-húsz éves szakmai gyakorlattal rendelkező, a szakpolitikában nagy tapasztalattal, a közigazgatásban már jártas szakembert bíznak meg.

– Azért már jó pár éve dolgozom ezen a szakterületen, és az elmúlt évtizedekben is számos fiatal közgazdász dolgozott olyan nagy gazdasági átalakításokon, mint a hazai adóreform kidolgozása, a nyolcvanas évek végén. Úgy gondolom – ha mindenképpen korhoz kell kötni – harminc fölött már abban a korban van az ember, amely megfelelő tudást nyújthat ahhoz, hogy megfeleljen egy ilyen feladatnak. De nem kívánom elbagatellizálni a kérdést: nagy felelősséggel jár a munkám, és valóban speciális a helyzetem, mert én nem a minisztériumban nőttem fel, hanem a piacon, és ezért sok mindent más megvilágításban is látok. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak, a csapatnak. Szerencsére nagyon jó szakmai csapat vesz körül, amely megfelelő támaszt nyújt a munkában. A külső elvárások teljesülése érdekében pedig rendszeresen konzultálok a piac mérvadó szereplőivel, figyelem a nyilatkozataikat, amelyek számos alkalommal jelentenek hasznos inputot.

– Miként került Matolcsy György látókörébe 2010-ben, hogy Önre gondolt, aki a kormányban felelős lehet az adóügyekért?

– Amennyire tudom, több lehetséges jelölttel is találkozott, így velem is. A miniszter egy viszonylag fiatal, de már tapasztalattal rendelkező szakembert keresett, aki nyitott azokra az adórendszerrel összefüggő elképzelésekre, amelyeket meg akart valósítani.

– Egyrészt tehát voltak tervek, szándékok. Ön milyen elképzelésekkel győzte meg a minisztert, hogy alkalmas lehet a feladatra?

– Hosszú beszélgetéseket folytattunk, amelyeken felvázoltam az adórendszerrel kapcsolatos gondolataimat. Ezek jó része az adóterhelés szerkezetére vonatkozott, azaz arra, hogy milyen adókkal terheljük a munkát, a jövedelmet, a fogyasztást és a forgalmat. Azt az álláspontot vallom, és ezt fejtettem ki akkor is, hogy csökkenteni kell az élőmunkával, jövedelemtermeléssel kapcsolatos adókat, amelyek a versenyképesség korlátait jelentik, különös tekintettel a személyi jövedelemadóra, társasági adóra, iparűzési adóra, a társadalombiztosítási járulékokra. Amennyiben pedig szükséges, a fogyasztási, forgalmi, környezetvédelmi adókat kell erősíteni. Ezekkel az álláspontokkal a miniszter úr egyetértett és úgy döntött, hogy együtt kíván velem dolgozni.

– Melyek voltak a tárcavezető szándékai, melyek megvalósításához munkatársat keresett?

– Pontosan azok, amelyeket a kormányváltás óta folyamatosan kommunikálunk. Ilyen például az arányos, egykulcsos szja, továbbá az e köré szerveződő munkaadó-terhelések új megközelítése. Emellett kiemelném még az adónemek számának csökkentését, az adminisztráció mérséklését, a kisvállalkozások adóztatásának könnyítését, egyszerűsítését. Természetesen ezeket illetően számos feladat áll még előttünk, de úgy vélem, jó úton haladunk.

– És az Ön elképzelései, tervei közül, amelyeket felvázolt, miket sikerült megvalósítani, illetve mi vár még megvalósításra?

– Alapvetően egyetértettem az előbb felsoroltakkal. Ami engem különösen zavart és zavar, az az adóteher aránytalan eloszlása, különösen a személyi jövedelemadóban és a járulékokban. 2010-ben az adózók 10 százaléka fizette a személyi jövedelemadó 56 százalékát, és 20 százaléka a 76 százalékát. Ha ezeket a számokat korrigáljuk a közszférával, az aránytalanság még szembeötlőbb. Ezért értek egyet a személyi jövedelemadó csökkentésével, valamint az adójóváírás megszüntetésével is. Ez utóbbi számos tanulmány szerint kevéssé működött hatékonyan: nemcsak azok kapták meg a kedvezményt, akik valóban minimálbér-összeg körül kerestek, hanem azok is, akiknek egyéb jövedelmeik is voltak, illetve amelyeket egyáltalán nem, vagy nem megfelelően vallottak be.

Fontosnak tartom továbbá a társasági adó 10 százalékra csökkentését, amely megközelítőleg az adózók 98 százalékát érintette.

Emellett még dolgozunk a kis- és középvállalkozói szektort, pontosabban a sok százezer vállalatot érintő, egészen kis vállalkozások adóztatásának egyszerűsítésén is. A „kiscégek” túlzott adminisztrációs terheket viselnek, követni is nehezen tudják azokat. Segítséget kell nyújtani számukra, hogy minél egyszerűbben tudják kötelezettségeiket teljesíteni. A valódi vállalkozási tevékenység, megbízási típusú tevékenység, vagy a munkavállalást helyettesítő kényszervállalkozás mind nehezen átlátható – jogalkotói, végrehajtási és ellenőrzési szempontból egyaránt –, ezért egyszerűsíteni kellene a rendszereken, és jobban elkülöníteni az egyes tevékenységeket. Ha megvannak a konkrét elképzeléseink, természetesen konzultálunk róluk a piac szereplőivel és a szakértőkkel.

Az interjút Falus Tamás készítette, teljes terjedelemben az Adó szaklap 2012/4-5. számában olvasható.

Forrás: Adó szaklap 2012/4-5

---