Keményen behajtja a tartozásokat a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A működő cégek adóhátraléka egy év alatt 12,4 százalékkal, vagyis 51,5 milliárd forinttal csökkent az adóhatóság egyre keményebb intézkedései nyomán – derül ki a feketelista.hu portál friss közleményéből. Ennél sokkal többet az adóhivatal nem tehet, mert a hatalmas céges adótartozás 75 százaléka már nem működő vállalatoké.


Az elmúlt év utolsó napján 2215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, az egy évvel korábbi 2308,8 milliárd forint után. Egy év alatt tehát 93,4 milliárd forinttal mérséklődött a kiegyenlítetlen adókötelezettségek összege. Ugyanakkor az adóhatóság a 2010 végi 1 495 372 adóssal szemben tavaly év végén – a magánszemélyeket is beszámítva –összesen 1 548 394 adóst regisztrált. Az adóhatóság kimutatásában szereplő csaknem 1,1 millió adós magánszemély összesen 175,8 milliárd forinttal „sáros”. Tehát többen, ám kevesebb adóval tartoznak – tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Fenti tartozásokon belül összesen 2742 cég neve szerepel azon a listán, amelyet az adóhatóság a 100 millió forintnál nagyobb összeggel, 180 napnál hosszabb idő óta tartozó cégekről tesz közzé. Ez a szám az egy évvel korábbihoz képest 5,4 százalékos növekedést jelent, ám az adótartozások teljes összege – beleértve a kisebb cégeket és a magánszemélyek tartozását is – ugyanez idő alatt 4 százalékkal mérséklődött.

A közzétett cégek mintegy 75 százaléka felszámolás alatt álló vállalkozás, de a listáról csak az eljárás befejezése után kerülhetnek le. A többi cég abban az esetben törölhető, ha tartozásukat kiegyenlítik, vagy a bűvös százmillió forint alá csökkentik. A teljes, 2215,4 milliárdos adótartozásból 1674,9 milliárd forint a nem működő gazdálkodóknál jelentkezik, míg a mintegy 360 ezer működő vállalkozás adótartozása „csak” 364,7 milliárd forintra rúg.

Az egyre intenzívebb hátralékbehajtási intézkedések hatására az elmúlt évben valamennyi adóskörben csökkent az adótartozás állománya. A NAV kimutatása szerint a működő gazdálkodók hátraléka – az egyre tömegesebb behajtási cselekménynek, felszámolásnak és végelszámolásnak köszönhetően – egy év alatt 12,4 százalékkal mérséklődött, ami pénzben kifejezve 51,5 milliárd forintot jelent. Az inkasszók száma 27,3, a követelésfoglalások száma pedig 67,7 százalékkal növekedett egy év alatt; 24,6 százalékkal több jövedelemletiltásra, 18,3 százalékkal több ingatlan-végrehajtásra került sor, és 14,4 százalékkal nőtt a lefoglalt gépkocsik száma.

A szigorúbb hatósági eljárások ellenére az esetek többségében olyan cégekkel állunk szemben, amelyeknek már eltűnt vagy eltüntették minden vagyonát, értékét, és a végső aktus, a felszámolás révén a hitelező aligha számíthat jogos követelése megtérülésére. Ezt erősíti, hogy a NAV kimutatása szerint a hatalmas adótartozás 75,6 százaléka a már nem működő cégeknél jelentkezik. Márpedig a gyakran évekig tartó felszámolás után szerencsés esetnek mondható, ha a megtérülés eléri a 3-5 százalékot.

(forrás: feketelista.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.