Béremeléssel serkentik a NAV-ot
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatóság 7400 középfokú végzettségű dolgozója kap fizetésemelést januártól.
A kormány döntött mintegy 7400 középfokú végzettségű, Nemzeti Adó- és Vámhatóságnál foglalkoztatott kormánytisztviselő és pénzügyőr illetményrendezéséről. Az intézkedésnek köszönhetően 2014. január 1-jétől az érintett kormánytisztviselők és pénzügyőrök fizetése el fogja érni a jogszabály által előírt bérminimumot, azaz a bruttó 114 ezer forintot, egyúttal az előmenetelük is biztosított lesz – olvasható a kormányzati portálon megjelent, a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott közleményben.