Betonba vagy aranyba öntjük az egykulcsos adót?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétharmados törvényben rögzítené a kormány az egykulcsos szja-rendszert, illetve azt, hogy annak kulcsa nem lehet magasabb 16%-nál – derült ki a napokban. Felmerül a kérdés: mi szükség van erre a lépésre, ami a nemzetközi gyakorlatban is ismeretlen?

Alapvetően három lehetőséget tudunk elképzelni, és amellett érvelünk, hogy egyik sem tűnik elégségesnek ahhoz, hogy ilyen erős rögzítést alkalmazzunk a gazdaságpolitika egyik fontos operatív eszközén.

1. Soha többé ne emelkedjen az adóterhelés!

Az elképzelés egy első pillantásra szimpatikus üzenete lehet, hogy a kormány garantálni kívánja, a jövedelmeket terhelő adó soha ne növekedjen. Ezt még akár az állami kiadási szintre vonatkozóan is értelmezhetjük ígéretnek, miszerint a régiós viszonylatban magasnak számító újraelosztási arány forrás hiányában nem növekedhet.

Ezzel a szemlélettel azonban több probléma is van. Egyáltalán nem zárható ki, hogy egyszer lesz egy olyan kormányzó erő, amelyik a versenyképességi kérdésekre más területen keresi a választ. Mondjuk az adócsökkentések helyett a magas színvonalú állami szolgáltatások megteremtésében látja a sikeresség receptjét. Ez aligha egy olyan kérdés, amiben a mindenkori kormánynak ne lenne joga önállóan, korlátozások nélkül dönteni, még akkor is, ha erre nem kétharmados, „”csak”” stabil többséget biztosító felhatalmazást kapna a választáson.

Az is felmerül, hogy mi történik akkor, ha a kormány nem stratégiai alapon, hanem hirtelen szükségből szeretne adót emelni. Ilyen eset azért időről időre előfordulhat, váratlan sokk és ebből adódó többletkiadási szükség bármikor adódhat. És bár most azt gondolhatjuk, hogy a munkát terhelő magas elvonások miatt ilyenkor se az szja-t emeljük, nem biztos, hogy ezt mindig így fogjuk gondolni. A világ változik, ráadásul több más lehetséges megoldásról is tudjuk, hogy azok sem éppen csodaszerek. Gondoljunk csak például az állandó áfa-módosítások ellentmondásos eredményeire, vagy az eladósodás súlyos következményeire!

A fentiekből talán kiviláglik, hogy a gazdaságpolitika rugalmasságát kifejezetten romboló szabályozásról lenne szó, ami akár eladósodásra is ösztönözhet, vagyis pont ellentétes hatást vált ki, mint amit az évtizedek alatt felgyülemlett tapasztalat alapján elvárnák a költségvetési szabályozástól.

Forrás: portfolio.hu

---