Bizonytalanság őszig iparűzésiadó-ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Annyi biztos egyelőre, hogy a luxemburgi bíróság egyedi, önálló döntést hoz majd a magyar iparűzési adó ügyében, a bíróság a tárgyaláson ma elhangzottak alapján fogja ítéletét ősszel meghozni.

„Az elhangzott kérdésekből megállapítható volt, hogy a helyi iparűzési adó ügyét a bíróság részleteiben vizsgálta, s önálló döntést fog hozni” – mondta a FigyelőNetnek a tárgyalás helyszínén, Luxemburgban tartózkodó dr. Oszkó Péter, a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatója, aki az iparűzési adót tiltakozásképpen be nem fizető magyarországi cégek jogi képviselője.

Az elnök-vezérigazgató kijelentésével utalt arra, hogy egyes szakértők véleményével ellentétben a magyar iparűzési adó ügye nem vethető össze annak az olasz adónak az ügyével, amelyet az Európai Bíróság hasonló eljárásában végül összeegyeztethetőnek talált az uniós joggal.

Az érintett magyarországi cégek jogi képviselője szerint felelőtlenség lenne megjósolni, kinek a javára dönt a bíróság. Több tárgyalás nem lesz, a bíróság a ma elhangzottak alapján dönt majd, a döntés kötelező érvényű. Ítélethirdetés szeptember, október körül várható.

Forrás: FigyelőNet


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.