Bonyolódik a NAV-USA-ügy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az USA magyarországi ideiglenes ügyvivőjét.


Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) André Goodfriendet, az Egyesült Államok magyarországi ideiglenes ügyvivőjét(KKM) pénteken – közölte a tárca sajtófőnöke.

Fülöp Judit kiemelte: Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy minden korrupciógyanús esetre fény derüljön, és minden ilyen esetet megfelelő alapossággal, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően vizsgáljanak ki.

Ezért a KKM azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésre azokat a hiteles információkat, amelyek korrupciógyanús esetekre utalnak; emiatt kérették be az amerikai ügyvivőt a minisztériumba.

A Napi Gazdaság internetes oldalának értesülései szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. A lap információja szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.

Erre reagálva a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön azt közölte az MTI-vel, mindkét országnak az az érdeke, hogy a hatósági vizsgálatokat alaposan, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően folytassák le. A magyar tisztségviselők mindenfajta nyomásgyakorlástól függetlenül végzik munkájukat – szögezte le a tárca.

Ezt követően az M1 Híradójának megkeresésére a budapesti amerikai nagykövetség úgy tájékoztatott: nincs tudomásuk arról, hogy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként.

A külképviselet tájékoztatása szerint „bizonyos magyar magánszemélyekről” úgy találták, hogy nem jogosultak a belépésre az Egyesült Államokba, ugyanis „hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak”.

A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.