Borulhat a Szép- kártya és az Erzsébet-utalvány


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei. A kormányszóvivvő ígérete szerint a kabinet a bírósági döntés értelmében alakít a szabályozáson.


Az Európai Bizottság kötelezettségszegés megállapítására indított keresetet Magyarországgal szemben az uniós bíróság előtt. A bíróság megállapította, hogy az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártya rendszer egyes elemeivel Magyarország megsértette a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A bíróság öt pontban állapított meg eltérést az uniós jogtól.

Az a tény, hogy a más tagállamban letelepedett vállalkozások magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki SZÉP-kártyát sérti az uniós irányelvet, mivel a tagállamok nem akadályozhatják a szolgáltatókat a letelepedési formájuk megválasztásában.

Emellett a magyar jog bizonyos körülmények között arra kötelezi a SZÉP-kártya kibocsátóit, hogy a magyar jog szerint létrejött gazdasági társaság (részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság) formájában működjenek. Ráadásul ezek a kibocsátók kötelesek olyan gazdasági társaság leányvállalataként működni, amely maga is a magyar jog szerint jött létre. A bíróság megállapította, hogy a magyar jogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel a szolgáltatók jogi formájára vonatkozó követelmények a székhely alapján nem lehetnek hátrányosan megkülönböztetőek. Az a kikötés, hogy mind a leányvállalatnak, mind az anyavállalatnak a magyar jog szerint kell létrejönnie, magában foglalja, hogy a székhelyüknek Magyarországon kell lennie, ami hátrányos megkülönböztetés a bíróság szerint.

Ítéletében a bíróság rámutatott arra is, hogy a cafeteria-ügyben kizárólag a magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek képesek eleget tenni egyes feltételeknek. Például annak, hogy a SZÉP-kártya kibocsátóinak minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen ügyfelek számára nyitva álló helyiséget kell fenntartaniuk. A bíróság arra emlékeztetett, hogy ilyen korlátozás nem járhat a szolgáltatók székhelye okozta hátrányos megkülönböztetéssel. A bíróság azt állapította meg, hogy a cafeteria ügyében ilyen hátrányos megkülönböztetés történt.

A magyar jogi szabályozás a bíróság szerint azzal is sérti az irányelvet, hogy a kibocsátók minden 35 ezer főnél több lakosú magyarországi településen való jelenlétének megkövetelésével magyarországi telephely meglétét írja elő számukra. Ezzel megfosztja a más tagállamokban letelepedett szolgáltatókat azon joguktól, hogy magyarországi letelepedés nélküli, határon átnyúló szolgáltatásnyújtás mellett döntsenek. Ilyen kötelezettség pedig nem áll arányban a fogyasztók és a hitelezők védelmének céljával, mivel az az indoklás szerint kevésbé korlátozó intézkedésekkel is elérhető.

A bíróság arra is rámutatott, hogy a szerződések értelmében vett gazdasági tevékenységnek minősül olyan utalványok díjazás ellenében történő kibocsátása, amelyek lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy kedvező adózási feltételek mellett biztosítsanak a munkavállalóiknak fogyasztásra kész étel formájában természetbeni juttatást. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) számára ebben a tevékenységben fenntartott monopólium megsérti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát is.

A bíróság szerint az ilyen monopólium létrehozása nem indokolható önmagában azzal, hogy a  gazdasági tevékenységből származó bevételeket a cafeteria ügyében a MNÜA szociális tevékenység vagy munka finanszírozására fordítja.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az Erzsébet-utalványok – akár papíralapon, akár kártyán rendelve – továbbra is a béren kívüli juttatás részeként adhatók, ezt a hatályos adójogszabályok biztosítják. Az Erzsébet-utalványok kibocsátása, elfogadása és beváltása elektronikus kártya formájában is zavartalanul folyik tovább – olvasható az Erzsébet-program honapján megjelent közleményben.

A kormány nem örül, de igazodik

„Miközben tudomásul vesszük, és tiszteletben tartjuk a döntést, Magyarország kormányának elszántsága nem változott meg azzal kapcsolatban, hogy az Erzsébet-programot megvédje, megtartsa” – mondta a kormányszóvivő a birósági ítéletet kommentálva. Közölte: a kormány szerdai ülésén tárgyal a kérdésről, és olyan rendszert hoznak létre, amely megfelel az Európai Unió követelményeinek, de legfőképpen tiszteletben tartja, figyelembe veszi a magyar emberek érdekét. Hangsúlyozta: a 2016-ra meghirdetett programok, illetve az idén érvényes szabályok változatlanul megmaradnak, a pályázatok lezajlanak, a pénz, illetve a keretek rendelkezésre állnak.

Arra a kérdésre, számítanak-e arra, hogy a piacról kiszorult francia cégek kártérítési igényt támaszthatnak a magyar kormány ellen, Kovács Zoltán azt mondta: „az egész ügy ebben az értelemben bűzlik”, mert a multinacionális cégek feljelentése alapján született az eljárás, és ez szerinte „át is üt az ítélet tartalmán”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.