Bővítené a családi adókedvezményt a KDNP


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szegényebb kisgyermekes családoknak kedvezne a KDNP javaslata.


A kisebbik kormánypárt azt javasolja, hogy azok a kisgyerekes családok, amelyek nem tudják kihasználni az adókedvezmény teljes összegét, a munkavállalói járulékokból érvényesíthessék azt. A KDNP számításai szerint az érintett családok átlagosan 30 ezer forintot nyerhetnének az új szabállyal.

A családi adókedvezmény kiszélesítésére tett javaslat elsősorban a szerényebb anyagi körülmények között élőkön próbál segíteni – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.