Bővül az illetékek tárháza


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon a vagyont sújtó adók és illetékek mértéke messze elmarad a fejlett országokban alkalmazott szinttől, bár súlyuk egyre nagyobb és a szakértők további növekedést jósolnak – írja a Napi Gazdaság.

Az elmúlt tíz évben emelkedett a vagyoni típusú adók aránya, de még mindig messze elmarad a fejlett országok 6 százalékos átlagától. Hazánkban a vagyont terhelő elvonások többségét illeték formájában szedik be, aminek a legnagyobb hátránya, hogy nem tervezhető előre nagy biztonsággal.

A vagyoni típusú terhek másik jelentős csoportját az ingatlannal kapcsolatos adók alkotják, a helyi önkormányzatok által kivetett építmény-, telek- és kommunális adóból 58 milliárd forint folyt be. A harmadik legnagyobb tétel, az öröklési és ajándékozási illeték 15 milliárdot tett ki. Amennyiben a konvergenciaprogramban foglaltaknak megfelelően jövőre bevezetik az értékalapú ingatlanadót, másfélszeresére emelkedhet a vagyoni típusú adók aránya, a kormány várakozásai szerint ugyanis évente 100-150 milliárd forint folyhat be ilyen jogcímen. Az adószakértők szerint további bővülést jelenthet az örökösödési illeték mértékének emelése, illetve a szabályok szigorítása.

Hosszú távon vizsgálva a fejlett országokban éppen ellentétes folyamatok zajlanak, mint hazánkban, a vagyonadók aránya csökkenő trendet mutat. A szakértők szerint ennek oka egyrészt, hogy a választók körében meglehetősen népszerűtlenek a vagyontárgyakra – különösen az ingatlanokra – kivetett adók, így akár a választás eredményét is befolyásolhatják a hozzájuk kapcsolódó intézkedések. Problémát jelent az is, hogy az adóalap értékét nehéz igazságosan megállapítani és időről időre az inflációhoz igazítani.

Világszerte az egyik legmeggyőzőbb érv a vagyoni típusú adók ellen, hogy a már adózott jövedelmekből képzett, azokból felhalmozott tőkét adóztatja meg újra. Feltehetően egyes országokban, például Hollandiában emiatt törölték el a vagyonadót, a legtöbb uniós tagállamban pedig nem is alkalmazzák, inkább a jövedelem- és forgalmi típusú adókat részesíti előnyben.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. december 4.

Kisokos a beruházások adókedvezményeiről

A társasági adó rendszerében több, a beruházások kapcsán igénybe vehető kedvezménnyel is találkozhatunk: ezek egy része az adóalap szintjén (adóalap-kedvezményként), más része a számított adóból, adókedvezmény formájában érvényesíthető, illetve egy speciális kedvezménnyel is találkozhatunk, ez utóbbi a növekedési adóhitelre jutó adó egyes részleteit csökkentő összeg.

2024. december 4.

Adóváltozások 2025: íme a lényeg

A nemrég elfogadott adócsomag legfontosabb intézkedéseiről, a családi adókedvezmény megduplázásáról, a lakásfelújításhoz kapcsolódó adókedvezményekről, a legfontosabb áfa-változásokról, a jövedékiadó-változásokról és a tételes átalányadó változásairól beszél friss videónkban dr. Kovács Ferenc okleveles adószakértő, az Adó szaklap főszerkesztője.