Buda-Cash: a NAV méltányos lesz az ügyfelekkel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) méltányosan jár el azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.


Az MTI azt szerette volna megtudni a NAV-tól, hogy mi lesz azokkal, akik a Buda-Cash ügye, helyzete miatt be a bevallások során késedelembe eshetnek.

Windisch László, a jegybank alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be: a Magyar Nemzeti Bank több évtizedes visszaélés-sorozatot gyanít a Buda-Cash Brókerháznál, ezért azonnali hatállyal felfüggesztette működési engedélyét, és a brókerházzal összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés 1 millió forintos korlátozását rendelte el.

Kommentár a hitelintézeti törvényhez

Ez a kommentár minden olyan kérdésre választ ad, mely eddig azért vetődhetett fel, mert sem hivatalos magyarázatban, sem egyéb helyen nem volt található semmiféle iránymutatás, támpont e törvénybeli szabályokkal kapcsolatban, legalábbis nem így egy helyen és egy érthető rendszerbe foglaltan, mint ahogyan most és itt.

További információ és megrendelés >>

A jegybank alelnök tájékoztatása szerint a Buda-Cash Brókerháznál mintegy 15-20 ezer, a DRB bankcsoportnál pedig mintegy 100-120 ezer ügyfél lehet érintett, akik kártalanításra számíthatnak. Hozzátette, hogy az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa szerint a kártalanításra kötelezett szervezetek, a banki betétekért helytálló Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) és a Befektető-védelmi Alap (Beva), amely az ügyfeleknek a tagoknál letétként kezelt pénzét és értékpapír-állományát biztosítja, eleget tudnak tenni ennek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.