Csempészcigarettát talált a NAV Kocsordon

Szerző: Ado Online
Dátum: 2017. október 16.
Rovat:

Tizenötmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak egy hamis rendszámú autóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Kocsordnál – közölte a hatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.


Magyar Norbert tájékoztatása szerint a német rendszámú autót a rendőrök akarták ellenőrizni, a sofőr azonban lekapcsolt fényszóróval elmenekült az igazoltatás elől.

 

Az autó vezetője Kocsord közelében hátrahagyta a járművet. A kiérkező pénzügyőrök 11 ezer 500 doboz dohányt találtak az autóban, amelynek korábban magyar rendszáma volt és már egy hónapja kivonták a forgalomból – ismertette a sajtóreferens.

A csempészáruval együtt a gépkocsit is lefoglalták és ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek orgazdaság, valamint egyedi azonosítójellel való visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Nagyot nőttek az adóbevételek
2018. szeptember 24.

Nagyot nőttek az adóbevételek

Áfából és személyi jövedelemadóból mintegy 170 milliárd forinttal több bevételt számoltak el, mint 2017 első nyolc hónapjában.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója
2018. szeptember 24.

Marad 120 forint a benzin jövedéki adója

Nem változik októbertől az üzemanyagok jövedéki adója, mivel az adóhatóság által vizsgált időszakban 50 dollár fölött maradt az ásványolaj Brent napi jegyzések alapján meghatározott hordónkénti átlagára.

Közvetett adózás Írországban
2018. szeptember 24.

Ha valaki az előző, az Egyesült Királyság közvetett adózását érintőlegesen taglaló cikk alapján, annak néhány elemét kívánatosnak találná hazánkban is bevezetni, akkor mit fog szólni, ha egy kicsit beletekintünk az ír példába.