Csökken a Braille-nyomtató és kijelző áfája
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 5 százalékos áfakulcsba kerülne a Braille-nyomtatót és kijelző is egy fideszes előterjesztés szerint.
Az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításának szerdai általános vitájában Tapolczai Gergely az általa és Nyitrai Zsolt (mindketten Fidesz) által benyújtott előterjesztésről közölte, a kedvezményes áfakulcsba kerül a Braille-nyomtatót és kijelző is.
Jelnyelven tett felszólalásában magyarázatként hozzátette: eddig csak a Braille-írógép tartozott az 5 százalékos áfakulcsba, de a technológia fejlődésével bővültek a Braille-eszközök.
Elmondta, a digitális technika is fejlődik, de ezzel párhuzamosan még mindig fontosak a vakoknak és a látássérült embereknek a Braille-eszközök.
Tapolczai Gergely kitért arra, hogy a törvényjavaslatról egyeztettek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ). Elmondta, Magyarországon több mint 86 ezer vak és gyengénlátó ember él, közülük kilencezren vakok, több min 73 ezren gyengénlátók és háromezren siketvakok. Nekik jelentene nagy segítséget ez a módosító javaslat – mutatott rá.
A kormánypárti politikus szólt arról is, a 2018-as költségvetésben öt százalékkal emelték az érdekvédelmi szervezetek támogatását, a fogyatékosok esélyegyenlőségét segítő programra az idei 160 millió forint helyett jövőre 260 millió forint lesz. Ebből az összegből több jut szakmai programok, például gépjármű-beszerzések, segítő kutyák kiképzésének támogatására – közölte.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, a kormány támogatja a törvényjavaslatot.
(MTI)