Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csökkenthetik a dohányipari vállalkozások a rendkívüli egészségügyi hozzájárulásukat, ha idén munkahelyteremtő beruházást hajtottak végre. Erről szóló módosító javaslatot fogadott el csütörtökön az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kormánypárti többsége.
A testület Szatmáry Kristóf és Selmeczi Gabriella fideszes képviselők a dohányipar 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló előterjesztéséhez benyújtott be módosítást. Ennek értelmében az adófizetési kötelezettség – legfeljebb a fizetendő adó mértékének 80 százalékáig – csökkenthető.
Az a dohányipari vállalkozás élhet ezzel, amely termelő beruházást valósított meg idén. A fizetendő adó mértéke legfeljebb a beruházási érték 30 százalékának megfelelő összeggel csökkenthető, és abban az igénybe vett uniós vagy hazai támogatások nem vehetők figyelembe.
Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye |
---|
Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat. |
Orbán Gábor adóügyi államtitkár a testület előtt megerősítette, hogy egyszeri adóról van szó, amelyből 11-12 milliárd forintos bevételre lehet számítani. A bizottság kormány által is támogatott módosító javaslata ezt néhány százmillió forinttal csökkentheti. Kérdésre válaszolva azt mondta: nincs adat arról, hogy mely cégeket érinthet ez a kedvezmény.
Ellenzéki felszólalók, Szilágyi György (Jobbik) és Schiffer András (LMP) is arra várt választ: milyen beruházást hajtott végre idén a Continental Dohányipari Zrt.? Lukács László (Jobbik) szerint az említett cég beruházásainak értéke szerint mintegy 600 millió forinttal csökkentheti adóját.
Selmeczi Gabriella úgy felelt: a befolyt összegből egyszeri fejlesztések hajthatók végre az egészségügyben, és célnak nevezte a dohányzás visszaszorítását.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!