Vida magyarázatot vár Goodfriendtől


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarázatot vár az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjétől a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúja miatt Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.


A NAV elnöke André Goodfriendnek címzett nyílt levelében azt írta: az ügyvivő minden eddiginél súlyosabb kijelentést tett, és ezzel egyértelműen arra utalt, hogy ő bűncselekményt követett el.

André Goodfriend az Amerikai Egyesült Államok képviseletében magyar kormánytisztviselőkről ország-világ előtt állította, „úgy hisszük, vannak olyan magyar kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt” – írta Vida Ildikó.

A NAV elnöke hozzátette: mivel kitiltása tényét ő maga hozta nyilvánosságra, „nem kérdés”, hogy André Goodfriend kijelentése, az eddig meg nem nevezettek mellett, konkrétan rá vonatkozik.

Vida Ildikó kitért arra is, hogy személyes találkozásukkor az amerikai ügyvivő nem fedte fel, milyen indokok alapozták meg az ellene hozott intézkedést. Közölte: a diplomata most „minden eddiginél súlyosabb vádakkal” illette őt a magyar sajtóban, ezért André Goodfriend magyarázattal tartozik.

„A magyar állampolgároknak, nekem és az általam vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal 23 ezer munkatársának, akik alázattal végzik munkájukat, miközben kénytelenek eltűrni az etikátlan, ízléstelen és mindenekelőtt méltánytalan támadásokat” – emelte ki a NAV elnöke, hozzátéve: „valakinek a becsületébe gázolni, valakit rágalmazni nem lehet következmények nélkül”.

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válaszban csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás.

A diplomata a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen.     Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).