December 20.: közeleg az adófeltöltés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak az adózó cégeknek, amelyeknél a naptári évvel megegyezik az üzleti év,  december 20-ig kell kiegészíteniük és bevallaniuk többek között a társasági adó, az innovációs járulék, valamint a helyi iparűzési adó előlegét is – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország.


Az érintett cégeknek a társasági adóelőleget és az innovációsjárulék-előleget a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé, míg a helyi iparűzési adóelőleget a helyi önkormányzatok felé a december 20-i határidőig be is kell fizetniük. A feltöltésre kötelezettek számára a nullás adótartalmú bevallás beadása is kötelező.

A társasági adóelőleg és a helyi iparűzési adóelőleg kiegészítését többek között nem kell végrehajtaniuk azoknak az adózóknak, melyeknek árbevétele nem haladta meg a 100 millió forintot, illetve amelyek közhasznú társaság, alapítvány, közalapítvány formában működnek. Emellett  a mentesség él az előtársasági időszakban, illetve megszűnéskor is. Az innovációs járulék feltöltésének kötelezettségére azonban a fenti mentességek nem vonatkoznak – figyelmeztetett a BDO Magyarország.

Amennyiben az adóelőleg-kiegészítés átutalása december 20-ig nem történik meg, az adóhatóság az adóhiány után 20 százalékos mulasztási bírságot ró ki. Az adóhiányt ebben az esetben a megfizetett adóelőlegek és a tárgyévi adó 90 százalékának különbözete jelenti. 

A társasági adó feltöltése során célszerű kihasználni az adófelajánlásban rejlő lehetőségeket is. Amennyiben az adózó még a feltöltés december 20-i határidejéig rendelkezik idei tao-felajánlásáról, a kapcsolódó adójóváírás mértéke 2,5 helyett 7,5 százalékos mértékű lesz.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.