Deloitte: elnyerte végső formáját az online számlarendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elnyerte végső formáját az online számla rendszer, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) valós idejű számlaadat-szolgáltatás támogatására fejlesztett rendszere, a 2.0 verziószámot viselő csomag jelentős változásokat hoz – hívja fel a figyelmet a Deloitte.

A nemzetközi tanácsadó cég ismerteti: a kapcsolódó tesztrendszer, amelyre az adózói számlázási rendszerek fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükség van, október közepén indult, és október végén még módosult is. Az adózóknak így közel fél éves felkészülési idejük van, a jelenlegi 1.1 verziójú számlalejelentés ugyanis 2020. április 1-jét követően már sikertelen adatszolgáltatásnak minősül.

Az online számla rendszert érintő legfontosabb változás talán az, hogy már a bejövő számlaadatok is lekérdezhetőek – írja közleményében a Deloitte.

Sík Richárd, a Deloitte adótechnológiai csapatának vezetője szerint ez előnyös a vállalkozások számára, hiszen előkönyvelhetik a bejövő számlák adatait, alátámaszthatják a digitalizált számlák adattartalmát, vagy ellenőrizhetik az áfabevallás alapjául szolgáló belföldi összesítő jelentés adatait is.

Orvosolnak egy önszámlázást érintő gyakorlati hiányosságot is. Jövő áprilistól az önszámlázásban keletkező módosító számlákról is megfelelő módon lehet jelentést tenni. Mivel a változásnak köszönhetően az összes áfa törvényben előírt számlaadat lekérdezhető, felhasználásuknak csak a kreativitás szab határt – írják.

A módosító számlákra vonatkozó adatszolgáltatás is jelentősen átalakul. A módosító számlaláncolatok átláthatóságát segítendő, és a módosító számlák sorrendiségét biztosítandó, 2020. április 1-jétől indexelni kell a módosító számlákat. Emellett a csoportos módosítószámlákat sem kell külön számlákra bontani, mert azoknál is lehetőség lesz a teljeskörű adatszolgáltatásra.

Fontos változás az is, hogy a számlaösszesítésnél és számlasornál is kötelező új mezők (a számla forintosított nettó értéke és az egységár forintosított értéke) jelennek meg. Mindemellett a normál számláknál kötelezően jelenteni kell a teljesítési dátumot is.

Bár a jelentett tételekre vonatkozó adatok közel 70 százaléka megfelelő minőségű, az adóhatóság továbbra is az adatminőség javítására fogja ösztönözni az adózókat. Emiatt kötelezővé válik az adatszolgáltató szoftverre vonatkozó azonosító adatok jelentése, hogy könnyebben beazonosítható legyen a jelentést érintő rendszer szintű probléma. Másrészt, annak érdekében, hogy maguk az adózók is tisztában legyenek az általuk közölt adatok használhatóságával, adózói statisztika is készül majd – ismerteti Sík Richárd.

Tancsa Zoltán, a Deloitte közvetett adózásért felelős partnere szerint a változtatásoknak nem lesz vége a 2.0 csomag véglegesítésével, illetve az új követelményekre való felkészüléssel. Jövőre várhatóan csökkentik a kötelező adatszolgáltatásban érintett számlák áfa értékhatárát, a későbbiekben pedig a jelentendő ügyletek körének kiterjesztését is tervezik. Mindez azért szükséges, hogy belátható időn belül elérhetővé váljon a NAV számára az adózók áfa bevallásának elektronikus úton történő automatikus elkészítése és kiajánlása – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.