NAV-figyelő 45. hét: regionális BEPS-találkozót szervezett az OECD


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BEPS megvalósítása mellett megvitatták a résztvevők megoldási javaslataikat a digitalizáció okozta kihívásokra. Az operatív ellenőrzés fókuszában a mobiltelefon- és játékkereskedők, valamint a ruha- , ékszer- és ajándékárusok kerültek.

A BEPS intézkedésekről volt szó Azerbajdzsánban

14 ország, köztük Magyarország is résztvevője volt az októberben Bakuban megrendezett, Ötödik Eurázsiai Regionális BEPS-találkozónak.

A BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) egy nemzetközi kezdeményezés annak érdekében, hogy a hatóságok visszaszorítsák a multinacionális cégek agresszív adótervezését.

A találkozón jelen voltak a részes országok pénzügyminisztériumainak és adóhatóságainak tisztviselői, valamint képviseltették magukat az Ázsiai Fejlesztési Bank, a Svájci Együttműködési Iroda, a PwC, a Deloitte, az EY, a KPMG és a McKinsey & Company helyi szervezetei is.

A résztvevők megosztották egymással és megvitatták a BEPS végrehajtásában szerzett tapasztalataikat. Ez a találkozó alkalmat adott arra is, hogy konszenzusos megoldást alakítsanak ki a digitális gazdaság miatt keletkező adózási kihívásokra. A résztvevők hangsúlyozták elkötelezettségüket az iránt, hogy aktívan részt vegyenek a további folyamatokban.

A találkozó eredményeiről készített rövid összefoglaló az OECD honlapján angol nyelven elérhető.

A NAV-figyelőben a fentieken túl olvashat még az ENSZ BT új, a terrorizmus finanszírozása elleni pénzügyi- és vagyoni korlátozó intézkedéseiről, valamint arról, hol kattog az adótraffipax.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2019. október 7.

NAV-figyelő 40. hét: gyakorlati kérdések a kiváról

Az elmúlt hét többségében a vámmal kapcsolatos információkról szólt, de megjelent az Adóvilág friss száma is, a kivával kapcsolatos gyakorlati kérdések mellett számos hasznos információval.