Dicséri az adórendszert a kabinet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazánkban működő német tulajdonú cégek bírálatára válaszolt Matolcsy György minisztériuma. A nemzetgazdasági tárca szerint az az adópolitika irányvonala továbbra is a jövedelmeket, a beruházásokat terhelő adók csökkentése, valamint a forgalmi és fogyasztási adók súlyának növelése.


A kamara által közzétett, kevéssé hízelgő vállalati kutatásra reagálva a tárca közölte: a kormány az idén, az ország jelenlegi nehéz gazdasági és költségvetési helyzetében is megtesz mindent annak érdekében, hogy továbbra is növekedésbarát adópolitikával segítse elő a munkahelyteremtést, a vállalkozások terheinek csökkentését, valamint a magyar és külföldi cégek versenyképességének javítását. Emlékeztetnek: a kormány 2010-ben a magyar adórendszer teljes reformját tűzte ki azzal a céllal, hogy az a térség legversenyképesebb és legegyszerűbb adórendszerévé váljon.

Jelentősen csökkent a társasági adó mértéke, a kormány csökkentette az adófajták számát – néggyel kevesebb adó terheli most a vállalkozásokat. „Bevezetésre került az arányos, egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadó rendszer is. Kiemelkedő eredmény, hogy az átmeneti válságadókkal együtt is jelenleg – közel 10 százalékkal – kevesebb adónemet tartalmaz az adórendszerünk, mint a kormányváltás előtt” – írta az NGM, hozzátéve, hogy a vállalkozások terheinek csökkentése érdekében a jövőben az adónemek számában további csökkenés várható.

Magyarország kis, nyitott gazdaságként nem tud elszigetelődni az Európai Unió gazdaságának gyengélkedésétől, így a hétről hétre változó külpiaci konjunktúrához Magyarországnak is gyorsan és eredményesen kell alkalmazkodnia – írta a minisztérium.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.