Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Többlettel zárt áprilisban a büdzsé, miután áfából, jövedéki adóból és szja-ból jóval több folyt be az államkasszába, mint egy évvel korábban. Ezzel együtt az új adókra szükség van és a részletes elemzés még korai – vélik elemzők.
Az államháztartás központi alrendszerének többlete áprilisban 289,3 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 228,2 milliárd forintot tett ki – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az április végi deficit jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 666,2 milliárd forintnál.
Az áprilisi kedvező adat hátterében az áll, hogy a központi költségvetésbe közel 204 milliárd forinttal több bevétel folyt be, mint tavaly áoprilisban. A bevételek közül elsősorban az adóbevételek, különösen az általános forgalmi adó, a jövedéki adó és a személyi jövedelemadó bevételek haladták meg az egy évvel korábbit.
A központi költségvetés áprilisi kiadásai megközelítően 22 milliárd forinttal nőttek egy év alatt, a kommüniké szerint leginkább az állam által átvállalt önkormányzati feladatok okán.
Az MTI által megkérdezett elemzők kedvezőnek értékelték az adatot, ugyanakkor közölték: részletes elemzésre a részletes adatok megjelenésekor lesz lehetőség.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint a jelentős korrekció összefügghet azzal, hogy milyen ütemben érkeznek a bevételek és a kiadások a büdzsébe; a közgazdász szerint a jó adatokkal együtt világosan látszik, hogy a költségvetési egyensúly tartása érdekében szükség van a kormány által meghirdetett pótlólagos intézkedésekre.
Tóth G. Csaba, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány az idei költségvetés tervezésekor a tavalyinál közel 890 milliárd forinttal nagyobb adóbevétellel számolt, ebből egy-egy hónapra 70-80 milliárd többlet esik. Hozzátette: tavaly áprilisban az szja bevételek 40 milliárd forinttal elmaradtak az előző évek átlagától, így ha idén csak az átlagos szja bevétel folyt be, az akkor is jelentős többletet jelent.
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!