Drágul a földhivatali eljárás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 4-étől emelkedik az elsőfokú ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő díj, a társasházak bejegyzéséért pedig az eddigi eljárási díj többszörösét kell fizetni. A változásokat a 2006. évi CXXII. törvény tartalmazza, amely a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvényt módosította.

A február 4-ét követően indult ingatlannyilvántartási eljárásokban az elsőfokú eljárásért az eddigi 5000 forint helyett 6000 forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, a földhivatali kérelem benyújtásával egyidejűleg. A jelzálog bejegyzése, valamint a bejegyzés módosítása ingatlanonként egységesen 12 000 forint lesz. A törvény szerint jelenleg díjmentes a lakáscélú kölcsönt, visszatérítendő állami támogatást biztosító jelzálogjog, valamint az ezzel összefüggő elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére, illetve törlésére irányuló eljárás. A jövőben csak a közvetlen állami támogatást biztosító – és az állam javára szóló – jelzálog bejegyzése lesz díjmentes. (Közvetlen állami támogatás a szocpol, a félszocpol és a megelőlegezett szocpol.) A jogalkotói cél az, hogy a közvetlen támogatás mellett felvett piaci kamatozású hitel (leggyakrabban devizahitel) banki jelzálogának bejegyzéséért viszont fizetni kelljen.

Továbbra is díjmentes marad a Magyar Állam – mint a jelzálog jogosultja – javára a jelzálog megszűnéséig fennálló elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartási bejegyzése és törlése.

A jogszabálymódosítás a társasházakat érinti a legérzékenyebben, ugyanis a társasház-alapítás bejegyzése társasházi tulajdoni különlaponként 6000 forintba kerül, de összesen legfeljebb 100 000 forint lehet. A hatályos szabályozás szerint a társasház bejegyzésekor csak az általános mértékű 5000 forintos díjat kell fizetni, ezentúl azonban minden külön tulajdonban álló lakás után meg kell fizetni a díjat. Az alapító okirat módosításakor ugyanezek a szabályok érvényesülnek majd.

A hatályos szabályozás szerint a díjat annak kell megfizetnie, aki az ingatlan-nyilvántartási eljárás lefolytatását kéri. Ezentúl azonban ha a kérelmező nem azonos azzal, aki a bejegyzéssel jogot szerez vagy valamire jogosulttá válik, akkor a díjat nem a kérelmezőnek, hanem a jogosultnak kell megfizetnie.



Kapcsolódó cikkek

2021. július 23.

Dőlnek az adók a büdzsébe

Az áfabevételek csaknem negyedükkel nőttek. A költségvetési deficit az éves előirányzat 74,5 százaléka volt félévkor.

2021. július 23.

A munkavállalók tizede nem kapott béren kívüli juttatást

A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban az idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derült ki a Magyar Utalvány Zrt. által készített online kutatásból.