EB: ott legyen az adózás, ahol a profit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ismertették az Európai Parlament keddi plenáris ülésén az Európai Bizottság javaslatcsomagját.


Az Európai Bizottság az Európai Parlament keddi plenáris ülésén ismertette az adóelkerülések visszaszorítására kidolgozott csomagját, amely több új javaslatot is tartalmaz – közölte az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodája. 

Az Európai Bizottság az új javaslatok révén szeretné visszaszorítani a tagállamokban a vállalatok adófizetési kötelezettség kikerülésére irányuló törekvéseit, amelyek becslése szerint éves szinten mintegy 50-70 milliárd eurós kiesést okoznak a költségvetésnek – hangsúlyozzák a közleményben. 

A bizottság január 28-án ismertette első ízben a vállalatok adószabályainak reformjára vonatkozó akciótervét. Ebben az igazságosabb és hatékonyabb adórendszer érdekében egy közös konszolidált társaságiadó-alap (CCCTB) bevezetésére tesz javaslatot, valamint arra, hogy a vállalatok ott fizessenek adót, ahol a profitot termelték. 

A tagállamoknak ehhez meg kell állapodniuk arról, hogy mely típusú bevételekre vetnek ki adót, azonban ez nem jelenti az adózás teljes harmonizálását – jelezték az EP közleményében. 

A Bizottság akciótervében egy jogilag kötelező erejű intézkedéseket magában foglaló adókikerülés elleni irányelvet javasol, amely kezelné a társasági adó kikerülésének néhány jellemző módszerét. Az adóegyezményekkel kapcsolatos bizottsági ajánlás tanácsokat fogalmaz meg a tagállamok számára az adóegyezményekkel kapcsolatos visszaélésekkel szembeni védekezés legjobb, uniós joggal összeegyeztethető módjairól. 

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A Bizottság emellett javaslatot tesz a tagállamoknak az unió területén működő multinacionális vállalatokkal kapcsolatos adóügyi információk megosztásáról. 

A csomagban szerepel egyebek között az is, hogy új eljárást dolgoznak ki a szabályokat be nem tartó harmadik országok jegyzékbe vételére. 

Az Európai Parlament támogatta a Bizottság javaslatait, ehhez kapcsolódva sürgette az információcserét és a közérdekű bejelentők védelmét. Továbbá köteleznék a multinacionális cégeket, hogy országonként készítsék el a nyereségről és adózásról szóló beszámolóikat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.