Égbe kiáltó adóterhek: meddig mehet még?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások adóterhelése 2006-ban 11,43 százalékra emelkedett a különadó nélkül is, és ez a viszonylag ˝kedvező˝ arány is csak bizonyos szektoroknak köszönhető – írja a Napi Gazdaság.

A különadó miatt a hazai vállalkozások jelentős része a társasági adójának 9-10 százalékát is befizette szolidaritási adó címén, viszont a szektorokon belül elég nagy szórás tapasztalható, mivel a feldolgozóipar esetében 7-8 százalékot tett ki, miközben az idegenforgalom 14 százalékos adóterhet fizethetett be az előző évben.

Az átlag a feldolgozóiparban 0,7 százalékkal emelkedett 2005-höz képest, 6,8 százalékra, ami annak köszönhető, hogy a legnagyobb összegű bevétellel rendelkező terültek, mint például a kokszgyártásban, a kőolaj-feldolgozásban, vagy a járműgyártásban tevékenykedő vállalkozások terhelése 0,09 és 7,3 százalék között alakult.

A többi szektor nem mutat ekkora eltéréseket, a szállítás, raktározás, posta területe ˝mindössze˝ 13,5 százalékos adóterhet könyvelhetett el, a bányászat, a gáz-, gőz, és vízellátás szektora 15,88 százalékos fizetési kötelezettséggel rendelkezett.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.