Egészségkasszák alkonya
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyszerre két jelentős változás hozza nehéz helyzetbe az önkéntes egészségpénztári szektort.
Június elsejétől az adóváltozások szerint jövedelemnek minősül számos, eddig a pénztárakon keresztül adómentesen igénybe vehető szolgáltatás. A cél az lett volna, hogy a változással a pénztári tagok a befizetéseik azonnali felhasználása helyett hosszú távú takarékoskodásba kezdjenek. Ennek azonban kevés a realitása, mivel az eddig a kasszákon keresztül elérhető adómentes juttatások – üdülés vagy sportolás finanszírozása – egy másik formában, üdülési csekkel továbbra is elérhetők maradnak. Hatásában nagyobb mérvű változás, hogy az egészségügyi reform kapcsán az egészségkasszák jövőbeli funkciói is megkérdőjeleződtek. A több-biztosítós finanszírozási rendszer bevezetésével – az újonnan felálló biztosítók mellett – értelmüket vesztenék a kasszák által kínált szolgáltatások. A 650 ezres ügyfélbázisú egészségpénztárak a túlélésért azt szeretnék elérni, hogy hozzájussanak a kötelezően fizetendő tb-járulék egy részéhez.
Forrás: Világgazdaság