Egyelőre nincs roham a visszaigénylésben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Éppen harmadánál tart a regisztrációs adó visszatérítésére megszabott idő, mostanáig több mint 14 ezren jelentkeztek kérelmükkel a kijelölt hivatalokban.

Mint a vám- és pénzügyőrségnél megtudtuk, négyezer ügyet bíráltak már el jogerősen, eddig mintegy egymilliárd forint visszatérítéséről született döntés. A kérelmek meglehetősen kényelmes iramban érkeznek, a feldolgozásban nincs fennakadás. A visszajáró összeget, valamint a kamatot számítógépes program számítja ki többféle paraméter alapján.
Mint arról lapunk is beszámolt, azoknak jár vissza a regisztrációs adó egy része, akik 2004. május 1-je és 2005. december 31-e között helyeztették forgalomba külföldön vásárolt használt autójukat. Ez időszak alatt a magyar szabályozás sajátossága miatt figyelmen kívül hagyták az adó kiszabásánál a jármű értékcsökkenését. Az Európai Bíróság viszont kötelezte a magyar államot a különbözet visszatérítésére. A pénzügyi tárca előzetes számításai szerint mintegy 72 ezren lehetnek érintettek – 33 ezer kereskedő és 39 ezer magánszemély –, s emiatt 8-10 milliárdos pluszkiadás terhelheti a költségvetést.

A pillanatnyi helyzetet nézve úgy tűnik, a végleges adatok nem tükrözik majd a várakozásokat, hiszen az időarányosan várható 20-25 ezertől messze elmarad az eddigi kérelmezők száma. Sipos Jenő, a VPOP szóvivője szerint ennek az lehet az oka, hogy sokaknak nem sikerült még összegyűjteniük a szükséges számlákat, bizonylatokat, amelyekből feketén-fehéren kiderül, hogy ki fizette a regisztrációs adót, és ténylegesen mekkora összeget. Elsősorban azok a problémás ügyek, amikor nem közvetlenül külföldön, hanem hazai kereskedőtől vásárolta az ügyfél az autóját. Ilyenkor ugyanis okmányokkal kell igazolni, hogy a kereskedő áthárította-e részben vagy egészben a vevőjére az adó megfizetését, vagy maga állta ezt a számlát. Ezekben az esetekben az a legfőbb gond, hogy az adásvételi szerződésekben – használt autókról lévén szó – többnyire nem szerepeltették elkülönítve a regisztrációs adó összegét. A szóvivő elképzelhetőnek tartotta, hogy az utolsó hetekben megugrik az igénylések száma, de mint mondta, a hivatalok felkészültek a nagyobb ügyfélrohamra is. Augusztus 15-éig bárki dönthet úgy, hogy él a lehetőséggel, azt követően azonban már nem lehet érvényesíteni a visszaigénylési jogot.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).