Egyéni cégek pénztárgépei
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az APEH közlemény tett közzé az egyéni cégként továbbműködő adózók pénztárgépeinek, taxamétereinek átprogramozásáról, valamint az ezzel kapcsolatos bejelentési kötelezettségről.
Az egyéni cég korábbi szabályai szerint ez a vállalkozási forma nem minősült önálló jogalanynak, csupán regisztrált egyéni vállalkozónak. Az egyéni cég ugyanis nem különült el magától a vállalkozótól, így jogokat sem szerezhetett és kötelezettségeket sem vállalhatott, azaz nem rendelkezett önálló jogalanyisággal sem. Talán ebből eredően nem is volt közkedvelt vállalkozási forma.
Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény alapján 2010. január 1-jétől az egyéni cégekre vonatkozóan új jogi szabályozás lépett hatályba. Az egyéni cég eszerint a tagjától elkülönült, önálló, saját vagyonnal rendelkező jogalannyá vált, amely a tag tevékenységének az eredményeképp jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. Ebből következik, hogy egyéni cég alapítása esetén az alapítót törlik az egyéni vállalkozók nyilvántartásából. A cégalapítással tehát az egyéni vállalkozás tehát megszűnik, és egyszemélyes cégként működik tovább. Az egyéni cég vagyona az alapító (tag) magánvagyonából bevitt vagyonnal kezdi meg a tevékenységét, az adózott eredménye pedig – a társaságokhoz hasonlóan – a tagnál jelentkezik majd, vagyis az osztalék is az alapítót illeti meg. Az új előírások értelmében a cég működhet korlátozott felelősségvállalás mellett is, ugyanis a tag határozhatja meg a jegyzett tőke összegét, és azt is, hogy a cég tartozásaiért korlátozott, vagy korlátlan felelősséget vállal. A felelősség módja ráadásul a működés során is megváltoztatható. A korlátlan felelősségű egyéni cég nevében az ec., míg a korlátozott felelősségű cég esetén a kfc. rövidítést kell használni.
Az új törvény szerint a cégjegyzékbe korábban egyéni cégként bejegyzett egyéni vállalkozók a törvény hatálybalépését követő hat hónapon belül kötelesek a létesítő okiratuk megfelelő módosításával az egyéni cég megfelelő működését megvalósítani, vagy az egyéni cég megszűnéséről határozni és azt a cégbíróságnak bejelenteni. A határidő eredménytelen elteltét követően a cégbíróság a céget megszűntnek nyilvánítja. Az új típusú egyéni cég bejegyzésével az adózó egyéni vállalkozói adószámon történő adóhatósági nyilvántartása megszűnt, és az adóhatóság az egyéni cégként továbbműködő adózók részére a társas vállalkozásokkal azonos új adószámot állapított meg, amiről írásos tájékoztatót is küldött számukra.
Az APEH tájékoztató kiemeli, hogy az egyéni cégeknek az adóköteles tevékenységük bizonylatolásához használt pénztárgépeik, taxamétereik új adószámra való átprogramozását haladéktalanul el kell végeztetniük a géptípus szervizelésére APEH-engedéllyel rendelkező szakszervizzel. Mivel az új adószám megállapítása nem jelent a használó személyében történő változást, ezért az új adószámra történő átprogramozáshoz nem kell adómemória-cserét végrehajtani. A szakszerviznek ugyanakkor az adószám átprogramozását be kell jegyeznie a pénztárgép/taxaméter naplóba, valamint arról 15 napon belül Adatközlő lap-ot kell kiállítania (85. Változás a használatban egyéb okból jellegkóddal) és be kell küldeni a használó székhelye szerinti területileg illetékes APEH igazgatóságh