Egymillió számlaadatot lát a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jól indult a számlázó programok, valamint az étel- és italautomaták online bekötése NAV-hoz – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Az éles indulás óta még csak két hét telt el, de a 22 ezer étel- és italautomata forgalma mellett már több mint egymillió számla adatait látja az adóhivatal. A július 1-jén indult két online szisztéma nemcsak a költségvetés bevételének növelésében, hanem a bürokráciacsökkentésben is jelentős előrelépést jelent – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Hozzátette: a július végéig tartó szankciómentes időszak ellenére július 10-ig mintegy 227 ezer vállalkozó regisztrált az online számlarendszerben. A NAV nem bírságolja a mulasztást, ha a számlaadatok július 31-ig, utólag megérkeznek az adóhivatalhoz – emlékeztetett Varga Mihály.

A beérkezett adatokból az már most kiolvasható, hogy a gazdaságfehérítés és a bürokráciacsökkentés mellett az önkéntes jogkövetésre is ösztönöz az online számla – emelte ki a tárcavezető, példaként említve, hogy a számlákat szabályszerűen állítják ki, és nem utólag, valamikor a bevallási határnap környékén. Hozzátette: az étel- és italautomaták adóhivatali bekötése is jó hatással volt az adómorálra. Az automaták felügyeleti egységei eddig hárommilliárd forint forgalmat rögzítettek.

A NAV-hoz beérkező számla-, illetve automataadatok – kiegészítve többi között az online pénztárgép és az ekáer-rendszeren keresztül érkezőkkel – biztosítják a legmagasabb szintű kiválasztást az adóhivatal kockázatelemzőinek. A szakembereknek ugyanis csak a bevallásokat kell összehasonlítaniuk a beérkező adatokkal, így már valós időben ki lehet szűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat vagy a gyanús céghálókat – hangsúlyozta a tárcavezető. A gazdaságfehérítés mellett a jogkövetésre ösztönző hatásuk miatt is érthető a nagy nemzetközi érdeklődés a magyar innovatív megoldások iránt – jegyezte meg Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).