Éjfélig nyitva lesz néhány posta


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csütörtökön megnövekedett forgalomra számítanak a postahivatalok, mivel ma jár le a jelentkezési határidő a felsőoktatásba és eddig kell befizetni az adókat és a járulékokat is.

Az adó- és járulékbefizetések és a felsőoktatási jelentkezések csütörtök éjfélkor lejáró határideje miatt több postahivatal éjfélig tart nyitva csütörtökön – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.

A megyeszékhelyek főpostái egységesen este nyolc óráig lesznek nyitva csütörtökön, három posta azonban éjfélig várja az ügyfeleket. Ezek a Nyíregyháza–Jósaváros postamesterség, valamint Budapesten a Nyugati pályaudvar melletti 62-es és a Keleti pályaudvar szomszédságában lévő 72-es posta. A fővárosi Fogarasi utcai TESCO bevásárlóközpontban található posta ezen a napon is nonstop nyitva tartással működik.

A postára adott jelentkezési lapok feldolgozását folyamatosan végzi a Magyar Posta. A társaság logisztikai központjában és a vidéki feldolgozóközpontokban szintén megerősített szolgálattal várják a beérkező küldeményeket. Az esti órákban nyitva tartó posták adatairól a Magyar Posta Központi Ügyfélszolgálati Irodája ad felvilágosítást a 06-40-46-46-46-os telefonszámon.

Forrás: Figyelő


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.