Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
75 tonna burgonya akadt fenn az EKÁER ellenőrzésen, s még hamis pénzt is találtak – derül ki a NAV közleményéből.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportjának tagjai 75 tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak, amelyet éppen őstermelők kisteherautóira pakoltak át – olvasható a NAV közleményében.
A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei EKÁER csoportja felfigyelt egy megyei településen üzemelő raktárhelyiségre, amelybe feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból. Az EKÁER ellenőrzések kapcsán végzett adatgyűjtéseknek köszönhetően azonosítottak egy EKÁER számmal nem rendelkező lengyel rendszámú szállítóeszközt, amely a telephelyen lévő csarnokban várakozott.
Forrás: NAV
A telephelyről távozó kisteherautókat a pénzügyőrök ellenőrizték, azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephely ellenőrzésekor a lengyel kamionon, valamint az ott várakozó kisteherautókban és a csarnokban összesen 75 tonna, Lengyelországból származó, jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonyát találtak, ezért azonnal értesítették a NÉBIH munkatársait. A jelöletlen burgonyát éppen őstermelők kisteherautóiba pakolták, így feltételezhető, hogy az már mint magyar termék került volna a piacokra.
EKAER lépésről lépésre – Összefoglaló e-könyv |
---|
Érintett vagyok-e az EKAER bejelentésben? |
A 75 tonna burgonyát a NÉBIH lefoglalta, a NAV munkatársai vizsgálták az áruk eredetét, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a számla- és nyugtaadást. A helyszínen talált tetemes mennyiségű le nem könyvelt iratanyagot további vizsgálatra bevonta a NAV. Az ellenőrzéskor a raktár irodahelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, melyet az illetékes rendőri szerv pénzhamisítás gyanúja miatt lefoglalt.
Az EKÁER rendszerben a szállítmányok rögzítésének kötelezettsége január elsejétől fennáll, azonban hibás vagy hiányzó EKÁER szám esetén a NAV március 1-jéig nem szab ki mulasztási bírságot.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!