Elektronikus útra terelik a jövedéki adót


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július elsejétől a jövedéki adóbevallás és visszaigénylés elektronikus módon is lehetséges, 2008. január elsejétől pedig már csak az egyéni vállalkozók és az őstermelők választhatják a papíralapú bevallást – mondta Simon Zoltán, a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának ezredese.

Tavaly a költségvetésbe 761 milliárd forint összegű jövedéki adót fizettek be, az idei előirányzat 743 milliárd forint, ami várhatóan túlteljesül – jelezte Simon Zoltán. Ebből az összegből az üzemanyagok jövedéki adója megközelítően 440-461 milliárd forint lesz – tette hozzá.

Július 1-jétől azoknál a benzinfajtáknál, amelyek nem tartalmaznak legalább 4,4 térfogatszázalék bioetanolt, emelkedik az adómérték ezer literenként 111.800 forintra a jelenlegi 103.500 forintról – közölte a VPOP ezredese, megjegyezve, hogy „”bizonyára valamennyi üzemanyag gyártónak elemi érdeke, hogy az adómérték változás miatt ne kelljen árat emelnie, tehát a kínált benzin tartalmazzon 4,4 térfogatszázalék bioetanolt””.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).