Elérhetők az adóbevallás-tervezetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőtől elérhetőek az elektronikus személyijövedelemadó-bevallás tervezetek az adóhatóság honlapján – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a tárca Facebook-oldalán.

Idén már öt és félmillió embernek készíti el az adóhivatal a bevallását. A kormány évek óta azt a célt követi, hogy egyre kevesebb időt kelljen az embereknek az adóbevallással tölteni. Mára véget ért a papír alapú adóbevallások korszaka – mondta.

A tervezeteket az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthetik az adóhatóság honlapján, és nyilatkozhatnak az adójuk 1+1 százalékról is. Néhány kattintás, és a tervezet automatikusan bevallássá válik, valamint május 20-ig lehetőség van a módosításra is – ismertette a tárcavezető.

Akinek nincs ügyfélkapuja, az sms-ben kérheti a tervezet postázását.

A kormány tervei szerint 2021-től a vállalkozások áfabevallását is az adóhatóság készíti majd el – mondta Varga Mihály.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.